Sport

Szántó Tamás: 20 éves, de már most imádják

Bors

Létrehozva: 2016.09.14.

A Sturm Graz elleni idegenbeli mérkőzésen csapata egyenlítő gólját szerezte Szántó, aki a beszámolók szerint a mezőny egyik legjobbja volt. 

– Csodálatos érzés, nehéz szavakat találni – nyilatkozta a Borsnak Tamás, aki az idényben már öt bajnokin lépett pályára a Rapidban. – Az első pillanattól mindenkivel megtalálom a közös hangot, jól érzem magam a csapatban. Arra törekszem, hogy amikor lehetőséget kapok, megragadjam az esélyt, és minél több időt tölthessek a pályán. 

De ki is az a Szántó Tamás, aki az osztrák élvonalban bontogatja a szárnyait? Nos, a fiatal támadó középpályás Sopronban született, 14 éves koráig a városi csapatban focizott, amikor egy Rapid elleni utánpótlásmeccsen a bécsieknek megtetszett a játéka, és meghívták az akadémiájukra. 

– Tamás egy jó soproni gimnáziumba járt, amiből nem szerettem volna kivenni, így három éven át mindennap hoztam-vittem őt Bécsbe – mesélte Szántó Csaba, az NB II-es Sopron pályaedzője. – A fiam megjárta a szamárlétrát, 17 évesen viszont már a Rapid II-ben játszott, 60 meccsen 20 gólt szerzett. 2014-ben ötéves profi szerződést kapott a bécsi csapattól. Az áttörést az idei nyár jelentette, amikor a Rapid új, 28 ezres stadionjának az avatóján remekül focizott a Chelsea ellen.

Azóta egyre többet játszatják a bajnokikon, és talán az Európa Liga-csoportmeccseken is szerephez jut. A család minden bécsi meccsen a helyszínen drukkol. Legutóbb az U20-as magyar válogatottba kapott meghívót, azóta nem keresték. De ha Bernd Storck szakmai igazgató számítana rá, bármikor az utánpótláscsapata rendelkezésére áll.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek