Sport

Szétrúgással riogatják Rodrygót

Címkék
Real Madrid

Bors

Létrehozva: 2019.11.08.

Rodrygo nevét skandálták a Bernabéu-stadion drukkerei, miután a Real Madrid 18 éves brazil csatára BL-meccsen mesterhármast vágott.

Forrás: AFP

A csecsemőképű támadó élete eddigi csúcsélményének azt nevezte, amikor egy rendezvényen Pelé megölelte. Alighanem a rangsor szerda este megváltozott a törökök elleni remeklésével: előbb ballal (4. perc), majd fejjel (7.), végül jobbal (93.) is betalált – első két találatával ő szerezte a BL történetében a leggyorsabb duplát, rá­adásul triplát nála fiatalabban (ő 18 éves és 301 naposan parádézott) csak egy másik Real Madrid-játékos, Raúl jegyzett (18 év, 113 nap).

A 63 kilós srác futsallal kezdett, aztán nagypályára váltott, és Santos-szerelésben 2017 novemberében játszotta élete első profi meccsét. Idén júniusban vette meg a Real Madrid – 45 millió euró (15 milliárd Ft) –, de a Ga­lata ellen futballozott először kezdőként. Ő az első, aki a madridi gólszerzők közül ebben az év­ezredben született, fifikás cse­lei­vel pedig megőrjítette a bekkeket.

– Rendre ezt sziszegik felém: „Szétrúglak, ha sokáig fickándozol” – nyilatkozta Rodrygo.

Ramsey meglopta Ronaldót

Két ok miatt is dühöng Cristiano Ronaldo. A Lokomotív Moszkva ellen a 3. percben bal oldali szabadrúgása után a labda túljutott a vendéglátók kapusán, ám Aaron Ramsey a gólvonalon túlról beljebb segítette azt, így utóbbi nevére szignálták a találatot. Ha a walesi nem kotnyeles, CR7 25 BL-rekordja újabbal bővül: a 34. csapatnak lőtt volna gólt e sorozatban. Így viszont harminchárommal marad holtversenyes éllovas Raúllal. Amiatt is kiakadt, mert a 82. percben lecserélte őt Maurizio Sarri edző. Tudniillik végigjátszotta volna a meccset, de a trénere szerint fájt a térde...
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek