Sport

Újra Shane-nel edz a hűtlen Földházi

Sz. S.

Létrehozva: 2018.03.14.

Forrás: Zsolnai Péter

Földházi Dávid korábban maga fordított hátat Shane Tusupnak és az Iron Aquatics-nak, mert zavarta, hogy az amerikai edző és háromszoros olimpiai bajnok felesége, Hosszú Katinka szakítása rányomta a bélyegét a tréningeken uralkodó hangulatra.

Most mégis visszatér korábbi klubjához, igaz, kényszerhelyzetben van, mert a Duna­ha­raszti MTK-tól el­küldték.

Ottani edző­jének, Lőrinczi Györgynek ugyanis elege lett az öntörvényű sportolóból.

– Amikor az Irontól átszerződött hozzánk, örömmel fogadtam be, elvégre ifjúsági Eb-harmadik, kiváló hátúszó. Csakhogy kiderült, több szakmai kérdésben nem egyezik a felfogásunk, mi több, fegyelmezési gondjaim adódtak vele – mesélte Lő­rinczi.

– A reggel hat órai edzéskezdésről háromszor is elmaradt, és azt kérte, inkább kilencre jönne. Márpedig egy sportoló ne szabjon feltételeket, hiszen azzal az edző-tanítvány viszonyt rombolja. Rá­untam a magyarázkodására, és kértem, keressen magának más felkészítő edzőt.

Úgy tudom, visszatért az Iron Aquaticshoz, ahol újra Tusuppal készül. Lapunknak több forrás is megerősítette, hogy valóban visszatért Shane-hez Földházi.

Lőrinczi szigorú ember, mivel Kurdi Zsófiához és Tekauer Márkhoz hasonló ifjú tehetségekkel dolgozik, egyszerűen nem tűri, hogy egy felnőtt versenyző bomlassza a csapategységet.

– A közelgő debreceni bajnokságon váltóban háton még számítok Földházira, sportjogilag ugyanis 2021-ig a Dunaharasztinak köteles szállítani a pontokat.

Éjjeleken keresztül írtam csak neki az edzésterveket. Erre számomra tűrhetetlenül reagált, és ha ez így folyt volna tovább, elvehette volna fiatal sportolóim kedvét a tisztességes felkészüléstől – tette hozzá a tréner.

Kerestük Földházit is, lapzártánkig nem sikerült elérni. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek