Test és lélek

Így változik a suna az évtizedek során

Bors

Létrehozva: 2016.06.04.

<p>A testünk változik a korral, így a nemi szervünk is. A változás pedig természetesen kihat a szexualitásra. Aggódik, hogy valami normális-e vagy sem? Íme, ilyen az egészséges nő puncija húszas, harmincas és negyvenes éveiben!</p>

Elöljáróban annyit, hogy bár a köznyelv nem szokott különbséget tenni, vagina alatt anatómiailag kizárólag a 8-12 centiméter hosszúságú hüvelyt értjük, azt a női belső nemi szervet, amely összeköti a méhet, pontosabban annak „kapuját”, a méhszájat a vulvával. Ez utóbbi, vagyis a vulva pedig külső nemi szerveket takar, azt, ami kívülről látható a punciból: a kis- és nagyajkakat.

Huszonévesen

Mire az ember lánya eléri a húszat, a vulvája és a vaginája is teljesen készen van, addigra lezárul a serdülőkori anatómiai fejlődés, átalakulás.  A kis- és nagyajkak ilyenkor még rendkívül feszesek, épp úgy, mint egy húszéves lány bőre. Később, az évek múltával lassan megváltozik a dolog, és a sunaajkak szövete egyre nyúlékonyabb lesz.

Ugyanakkor már ebben az életkorban sem tök egyforma külsőleg minden kéjbarlang bejárata; változó, kinek mennyire fedik a nagyajkak a kisajkakat, ami a méretek függvénye: kinek mekkorák, mennyire teltek a nagyajkai, és milyen nagyok a kisajkai. Ez is a természet sokszínűségét dicséri.

Harmincon túl

Kezd romlani a szeméremajkak elasztikussága, azon kívül sokaknál sötétebb tónusúak is lesznek. Mindezekhez képest lényegesen nagyobbak a változások azoknál a nőknél, akik anyává lesznek. A terhesség alatt a vulva és a vagina vérellátása is sokkal erősebb, megduzzadnak, megnyúlnak, illetve kitágulnak. Emiatt sok nő ilyenkor lényegesen több szexet kíván. Belül a hüvely kissé kékes színezetet kap, bársonyos tapintásúvá válik.

Szülés után újra összemegy, tehát a félelem, hogy tág marad, és nem lehet vele mit kezdeni, alaptalan. A vagina ugyanis rugalmas, mint egy gumiszalag, és amellett, hogy magától összehúzódik, a medenceizmok edzésével is rá lehet segíteni, hogy visszanyerje régi formáját.

Negyvenen túl

45-50 között kezdődik a legtöbb nőnél a változókor. Ezekben az években visszaesik az ösztrogén hormon termelése. Nem törvényszerű mindenkinél, de ennek lehet az a következménye, hogy elvékonyodik a vagina szövete, és a hüvely érzékenyebbé válik. Azon kívül nemi izgalom esetén kevesebb hüvelyváladék termelődik már, azaz nem nedvesedik úgy a punci. Ezek együttesen fájdalmassá tehetik a szexet.

Van persze megoldás: hosszabb és türelmesebb előjáték behatolás előtt, illetve síkosító használata. Az ugyanis a biológiai változások ellenére sem kézenfekvő vagy törvényszerű, hogy a szexuális kedvnek, vágynak csökkennie kell.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek