Nem akar másnak látszani, mint ami. Vállalja, hogy nem tökéletes és nem mond le a szenvedélyeiről sem. Női megérzésekkel terelgeti férjét, és vallja, lassan negyvenéves házasságuk egyik erénye, hogy nem láncolják magukat egymáshoz. Most épp hónapokra a magyar tengerhez költözött. Egyedül.
Forrás: Fejér Bálint
Eldugott balatoni nyaralójában, egyedül találtunk önre. Ez egy valóságos paradicsom. Mennyi időt tölt itt?
Márciustól novemberig. Időnként természetesen visszautazom Budapestre, és a családom is gyakran jön ide. Megoldjuk a találkozásokat. Itt nagyon visszavonultan élek, ami kellett már. Most már tényleg csak azokkal beszélgetek, akikkel kedvem van. Butaságokra, felszínességekre nincs időm. Élvezem a tájat, dolgozom a kertben, jókat főzök, ellátom a barátaimat mindenféle finomsággal és írom az önéletrajzi könyvemet. Kicsit lusta vagyok, lassan haladok.
Lassan négy évtizede Oszter Sándor színész felesége. Talán a hosszú távollétek is hozzájárultak tartós házasságukhoz?
Nem, hisz ez csak három-négy éve van így.
Akkor mi az a plusz eszencia, amivel sikerült kitartaniuk egymás mellett?
Az én végtelen türelmem.
Szükség volt rá?
Hát… igen! Nagyon mély, zsigeri kapcsolat a miénk, ami lehet, hogy mások által meg sem érthető. Ezt nem lehet csak úgy felfogni, sokkal mélyebb minden racionális dolognál. Lehetetlen megérteni és megmagyarázni, egyszerűen ez van, és kész. Számomra egy kapcsolat nem arról szól, hogy két ember össze van láncolva, és ha az egyik nem tud elmenni valahová, akkor a másik sem megy. Külön is el kell járni ide-oda. A házastársak önálló lényként működjenek, persze ez nem nyílt házasságot jelent. Mi Sándorral harminckilenc éve vagyunk együtt, és szerencsére mindig mindent meg tudtunk beszélni egymással, nem szeretünk összeveszve lenni. Nálunk nincsenek rejtett csontvázak, fájdalmak a szekrényben.
Hogy fér meg egymással az olasz és a magyar virtus?
Abszolút megfér. Szerintem a két temperamentum nagyon hasonló. Nem véletlen, hogy az olaszok és a magyarok mindig jó viszonyt ápoltak egymással.
Ki a főnök a családban?
Nézze, nálunk patriarchátus van, tehát elvileg a férjem a főnök.
A feleségszerep mellett ön sikeres zongoraművésznő és nem utolsósorban édesanya. Nehéz volt összeegyeztetnie a karrierjét az anyasággal?
Nem, és úgy érzem, jól is sikerült. Egy nő életében nagyon fontos a gyerek, és igyekeztem mindent elkövetni, hogy rendben legyen a magánéleti oldal is. Sokat voltam a kicsivel, amikor pedig el kellett utaznom, gondoskodtam arról, hogy jó kezekben legyen. Az iskolában sem engedtem enni, naponta főztem neki. Arra is nagyon vigyáztam, hogy ne sérüljön, amíg gyakorolok. Mély nyomot hagyott bennem Ingmar Bergman Őszi szonáta című filmje, amelyben a zongoraművésznő mamának utólag felrója a lánya, hogy keveset foglalkozott vele, mert gyakorta bezárkózott a szobájába. Nagyon megérintett, nem akartam, hogy ez velünk is megtörténjen, ezért szabadon ki- és bejárhatott a szobában, míg gyakoroltam. Sőt! Előfordult, hogy a zongora alatt ült és szárazbabot öntögetett egyik edényből a másikba.
Milyen értékrendet tartott fontosnak a gyereknevelésben?
Az értékrend maga a kultúra. A valódi értékek bennünk rejlenek és fontosnak tartom az olvasottságot, tájékozottságot, a művészetekben való jártasságot, stb. Szerettem volna, ha a lányom, Sandry nem válik felszínessé, ha ismeri a világot és azt hiszem, jó munkát végeztünk. Művészember lett, színésznő és emellett nagyon jól rajzol, fest. Könyveket is szokott illusztrálni, de a legfontosabb, hogy jó anya és ember lett.
És ne felejtsük el, neki köszönheti az életét. Néhány hónapja strokegyanúval szállították kórházba, és csak a lánya éberségén múlt, hogy nem történt tragédia.
Igen, elzsibbadt mindkét kezem és lábam, majd elmúlt. Ez hétszer megismétlődött, mire a lányom azt mondta, ezt nem játszszuk tovább, és azonnal bevisz a kórházba. Három napig tartottak bent megfigyelésen, az ijedtségen kívül nagyobb bajom nem esett. Most teljesen jól vagyok. Nem tudom, miért ugrott ki a vérnyomásom, de minden-kinek azt javaslom, hogy tartsa karban.
Ön azonnal kiállt a nyilvánosság elé a történtekkel, és büszkén vállalta, hogy nem magán-, hanem állami kezelést választott, és felhívta a figyelmet a romokban heverő hazai egészségügyre is.
Arra gondoltam, talán egy ismert emberre jobban odafigyelnek. Egyébként sem szabadna senkivel sem kivételezni, egyforma ellátás járna mindenkinek. A János Kórházban rémes körülményeket tapasztaltam, melyeket a pénzhiány szült, pedig az orvosok remekek és az ápolónők is mindent megtesznek a betegekért, amit csak tudnak.
A halál árnyékában átértékelte az életét?
Képzelje el, igazából nem. Élem az életem, igyekszem egy kicsit kevesebbet dohányozni, de ennyi. Megijedtem ugyan, hisz édesapám is ebbe halt bele, amikor én még csak huszonkét hónapos voltam, és nagyon sajnáltam volna itthagyni ezt a földet, ugyanakkor vannak bizonyos dolgok, amelyekről nem mondok le. Én addig szeretem az életem, amíg teljes, amíg mindent megtehetek, amihez hozzászoktam és szeretek. Ilyen például a dohányzás. Tizenhét éves koromtól dohányzom, és nem járok jó példával elöl, de már nem fogok leszokni róla, csupán kevesebbszer gyújtok rá. Ezt az orvosomnak is elmondtam, Betegebb lennék, ha megtenném. Nevetett rajtam.
Hisz a sorsszerűségben?
Igen. Még korai lett volna távoznom. Augusztusban leszek hetvenéves, szeretném ezt is megélni. A barátaim szerint letagadhatok pár évet, és belül van annyi tartalékom, hogy abból jusson még egy ideig a családomnak és a barátaimnak. Elég spirituális beállítottságú vagyok, érdekes dolgok történtek az életemben, előrevetítettek eseményeket.
Például?
Három-négyéves lehettem, amikor egy idegen asszony becsengetett hozzánk. Az állította, az édesapám szelleme megjelent neki, és arra kérte, vigyenek engem orvoshoz, mert beteg vagyok. Anyám elvitt, és kiderült, valóban gond volt a tüdőmmel. Édesapám egyébként valahogy mindig jelen volt az életem fontos eseményeinél. Gyakran álmodtam vele, megmondta, mit tegyek és be is váltak a tanácsai.
És mit szól ahhoz, hogy néhány éve valaki a fekete mágia gyakorlásával vádolta meg?
Butaság. Az illető akkor egyszerűen megsértődött rám. Azóta is jóban vagyunk. Az viszont tény, hogy aki velem rosszat tesz, az anélkül, hogy én generálnám, bármit tennék ellene, valamilyen módon visszakapja… Szerencsére ez ritka dolog, az emberek általában szeretnek és én is őket.
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
