Test és lélek

Akár egy tüsszentéstől is lehet orgazmusa - 18+

Bors

Létrehozva: 2016.09.04.

<p>Egész váratlan helyeken - és pillanatokban - élhet át orgazmust. Ezekből gyűjtöttünk össze egy párat a Women’s Health segítségével.</p>

Tüsszentés

„Gyakran megesik, hogy elkezdek tüsszögni, hála az allergiámnak. Egy kávézóban ültem, és épp a disszertációmat írtam, amikor rámjött a tüsszögés-roham. Olyan intenzív volt, hogy a nyolcadik-kilencedik táján a rezgéseknek - és annak, ahogy ültem - köszönhetően orgazmusom lett. Eleinte kínosnak éreztem, de utána jobban tudtam koncentrálni.” (Addie, 29)

Lovaglás

„Középiskolában versenyszerűen lovagoltam. Volt egy fiú, aki nagyon tetszett, és amikor eljött megnézni, csak arra tudtam gondolni, mit szeretnék vele csinálni az ágyban. A mocskos gondolatoknak, a kemény nyeregnek és a ló mozgásának az lett az eredménye, hogy elélveztem. Bizarr élmény volt, de egyben felszabadító is” - mesélte a 24 éves Nancy.

Csúszda

Tény, hogy a vízi élményparkokat a felnőttek ugyanúgy élvezik, mint a gyerkőcök, ám a Women’s Health egyik olvasója olyan élményekről számolt be, amit nem minden pancsoló nő él át: az egyik csúszdán lecsúszva valóságos orgazmusa volt. Sabrina persze nem csak a víznyomásnak és a csúszásnak köszönhette az élményt, de annak a szemrevaló vízimentőnek is, akivel nem sokkal korábban beszélgetett.

Elme-orgazmus

Lady Gaga egy interjújában beszélt különleges képességéről („Mentálisan orgazmust tudok okozni magamnak”) - ami, mint kiderült, nem is lehetetlen. Noha az énekesnőből simán kinéznénk, hogy igyekszik nagyot mondani a sajtónak, az elme-orgazmus tényét Gina Ogden szexterapeuta, a Women Who Love Sex című könyv írója is megerősítette: „Ez a légzésnek, a fantáziálásnak és annak a kombinációja, hogy megengedjük magunknak, hogy önmagunkra fókuszáljunk.”

Szülés

Pár napja a BorsOnline-on is beszámoltunk Debra történetéről, aki - saját állítása szerint - harmadik gyermeke születése közben élte át élete első orgazmusát. “34 évesen már elég tapasztalt voltam a szex területén, mégis a szülés alatt éltem át a legnagyobb örömöt. Az egész testem beleremegett, nagyon intenzív érzés volt, nem is értettem mi történik” - mesélte az asszony, akinek ezt követően újabb tíz évet kellett várni a gyönyörre, ám akkor legalább már a partnere juttatta a csúcsra.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek