Kutatás

A lustaság valójában a magas intelligencia jele lehet?

N.T.

Létrehozva: 2023.11.22.

Sokak számára megkönnyebbülés lenne, ha kiderülne, hogy valójában nem lusta, csak okosabb, mint a többiek.

Bizonyára sokszor hallottuk az iskolában, vagy akár most egy-egy szülői alkalmával, hogy „okos ez gyerek, csak ne lenne ennyire lusta” és ehhez hasonló mondatokat. Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy ez a lustaság igazából a magas intelligencia jele lehet, legalábbis egy tanulmány szerint.

agy
A lustaság valójában a zsenialitás lenne? / Illusztráció / Fotó: Pixabay

A Florida Gulf Coast University által végzett tanulmány megállapította ugyanis, hogy a magasabb IQ-val rendelkező emberek kevésbé aktívak fizikailag, mint a skála alsó végén lévő társaik. Így tehát az okos emberek nagyobb valószínűséggel végeznek gondolatigényes tevékenységeket, a testmozgás pedig hidegen hagyja őket.

Inkább gondolkodunk, mint sportolunk? 

A kutatás egy kognitív teszt segítségével két táborba – nemes egyszerűséggel, gondolkodók és nem gondolkodók – sorolta az alanyokat. Az eredmények egy hét után azt mutatták, hogy a „gondolkodók” a hétköznapokon kevésbé voltak aktívak, és hétvégén sem voltak sokkal produktívabbak.

Úgy vélik, ez azért van így, mert az intelligens emberek kevésbé unatkoznak, vagyis több időt töltenek intellektuális tevékenységekkel. Így az olvasás és a keresztrejtvények fejtegetése mellett nem sokat tesznek azért, hogy felpezsdítsék a vérkeringésüket. 

Ezzel szemben az aktív, „nem gondolkodó” embereknek külső tevékenységekkel kell stimulálniuk magukat, mert jóval hajlamosabbak az unalomra.

Miután a vizsgálatban mindössze 60 ember vett részt, a kutatók már az elkészülte óta óva intenek attól, hogy az eredmények alapján általánosítsunk, sokan mégis előszeretettel hivatkoznak a tanulmányra, persze a lusta emberek közül mondván, hogy ők valójában zsenik– írja a LadBible.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek