Test és lélek

Első szerelem - olvasónk szemével: Cseh indiánba szerettem bele

Bors

Létrehozva: 2017.05.02.

<p>Első szerelem rovatunkban ezúttal egy olvasónk, Bori történetét közöljük.</p>

"Réges-régen 1976-ban, Lengyelországban találkoztam az első szerelmemmel. Tizennyolc éves voltam akkor. A barátnőmmel Gdanskba utaz­tunk Mungo Jerry-koncertre. Ott, a Balti-tenger partján láttam meg egy magas – mint később kiderült – cseh fiút, aki teljesen úgy nézett ki, mint egy indián.

Amikor egymásra néztünk, mindketten éreztük, sőt tudtuk: nekünk találkoznunk kell. Pávellel – mert így hívták az én indiá­nomat – még több hétig együtt voltunk Lengyelországban. Ezután ő is gyakran jött Magyarországra, én is gyakran utaztam ki Prágába, és együtt töltöttük a szilvesztert is. Aztán őt behívták katonának két hosszú évre, én meg elkezdtem tanítónőként dolgozni.

Hiányzott, mert nagyon szerettem. Az első években még tartott is a távkapcsolat, de egy idő után szem elől tévesztettem őt (megváltozott címek, telefonszámok…), szóval elsodort minket egymástól az élet.

Én aztán hosszú esztendőkön át kerestem őt, még a Vöröskereszt útján is, ám sikertelenül. Aztán a Facebook segített, így négy évvel ezelőtt újra  rá­találtunk egymásra, majdnem négy évtized után. Kiderült, hogy érzelmeink a régiek – Pável a mai napig megőrizte egy dobozban a hajamból levágott tincset –, így ugyanott tudtuk folytatni, ahol anno abbahagytuk.  

Először újra Prágában, a Vencel téren találkoztunk, s azóta minden évben együtt megyünk nyaralni. Gyakran csinálunk kö­zös programot, bejártuk közösen Horvátországot, Hollandiát, Csehországot és természetesen Magyarországot, terveinkben még sok közös utazás vár ránk.  

Mindketten elvált emberek vagyunk, de hogy mi lesz ebből, még magunk sem tudjuk. Egyelőre nagyon jó ez így nekünk, nem tudjuk egymást elengedni. Minden pillanatot úgy élünk meg, mintha örökké együtt éltünk volna.

Azt hiszem, ez tényleg Szerelem!"

* * *

Mindenki életében meghatározó az első szerelem. A Bors hetente jelentkező rovatában a hírességek mellett olvasóink is vallanak. Várjuk további történeteiket, lehetőleg fotóval. Írja meg, mi lett a kapcsolat vége, és tudja-e, mi van egykori szerelmével!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507611
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143068_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507611
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy