<p>A Bors olvasója ajánlotta figyelmembe Kesztler Amarillt, aki saját meghatározása szerint fényalkotó. Kíváncsi lettem, mit takar ez valójában.</p>
Úgy gondoltam, a találkozásunkkor – stílszerűen szólva – úgyis fény derül majd mindenre.
A fotós kolléga rögtön a megfelelő beállítást kereste, és első kérdése az volt, milyen eszközökkel dolgozik, varázsgömbbel, kártyával vagy valami mással? Ám Amarill közölte, nem használ ilyesmit.
– Én vagyok az eszköz, a fény a forrás. Fénnyel és szeretettel dolgozom, mert ezekkel sok minden feloldható, megoldható. A kezem belehasít a térbe, így halad át a különböző síkokon. Az aurát, a lelket trenírozom – mondta, majd csodálkozó tekintetünket látva bemutatta az alapokat. A testünk körül speciális karmozdulatokat végzett, így szedte le rólunk a terheket, majd bizonyos időközönként két tenyerét gyertyaláng fölé tartotta. Nem akartam hinni a szememnek: a tenyere egyre kormosabb lett. Megkértem, hadd próbálhassam ki én is. A gyertya fölé tartottam, majd hozzá hasonlóan mozgattam a kezem, de az én tenyeremmel nem történt semmi.
Megtudtam, hogy a fénnyel nem a tenyerét „kormozta be”, hanem a testről leszedett terheket, blokkokat égette el így, és az hagyott fekete nyomot.
Miután felmért – és közben rátapintott életem egy fájó, teherként magammal hordott eseményére –, arra kértem, mesélje el tevékenysége lényegét.
– Először felmérem a hozzám forduló állapotát, mint ahogy veletek tettem, hogy megtudjam, melyik területen kell segíteni. Amikor már tisztában vagyok vele, hogy kivel állok szemben, kezdődhet a tehermentesítés, a bontás, majd az újraépítés. Van, aki lakásvásárlás előtt, más munkahelyváltásnál, műtét előtt keres fel, vagy pedig azért, mert nem tudta feldolgozni szerettei halálát, nem tudta elengedni őket. Olyan is akadt, aki nem értette, miért éri folyamatos kudarc az életben, miért ragad bele bizonyos helyzetekbe, és nem tud azokból kilépni – mesélte, majd elárulta, nagyban meghatározta a sorsát, amikor gyerekkorában elvesztette a nagypapáját. Ez az élmény ébresztette rá arra a képességére, hogy érzékelni tudja, ki lesz a következő eltávozó. Traumaként élte meg megérzései bekövetkeztét, és igyekezett elnyomni magában ezt a képességet. Később megtudta: ezek a képességek a család női ágán hosszan visszavezethetők, mivel nagymamája jós, üknagymamája pedig gyógyító volt. Emiatt a saját racionális szemléletét is kezdte átértékelni, és egy, a családban bekövetkezett betegség miatt az alternatív gyógyászat tanulmányozásába kezdett.
– Egy erős élmény hatására tizenöt éve a fény és a szeretet segítségével elkezdtem kialakítani az egyéni technikámat – magyarázta, ami egy olyan energetikai kezelést, programot jelent, amelyben minden elakadást, letapadást elengedünk, amire a lélek engedélyt ad. Ez magában foglalhatja az ebből az életből származó, vagy az előző életekből hozott, már csak hátráltató blokkok kioldását.
Az aura tehermentesítése után, a harmonikus rezgésszint megtartása érdekében, védelmi eljárást alkalmaz.
– Mindenki a maga útját járja, én csak segítek neki.
A lehetőség adott, de az illetőnek kell megtennie a lépést. Minden döntés jó, de ha meghoztuk, fogadjuk el, és ne gondolkodjunk azon, miért így és nem máshogy döntöttünk. Fontos a határozottság, mert a bizonytalanság, az őrlődés rengeteg energiát vesz el – tette hozzá.
Folyamatosan képezi magát, mások pszichológiai előadásait, történeteit hallgatja, mert azokból szerez ötleteket.
A hozzá fordulók a honlapja alapján, esetleg szájhagyomány útján értesülnek a tevékenységéről. Azt szereti, hogyha mások ajánlására keresik fel őt, mert annak már valós, hiteles háttere van.
– Ez egy megfoghatatlan terület, és aki megkeres engem, nem tudja, kivel áll szemben. Nem tagadom, olyan is volt közöttük, aki megkérdezte, hogy tudok-e ártani vagy rontani. Azért szeretem a munkámat, mert ez nem árt, és közben fejlődök én is.
