Test és lélek

Szűcs Judith praktikussági okokból műttetett

A. T.

Létrehozva: 2017.04.02.

<p>Nem mérgezi az életét állandó fogyó­kúrákkal, fürdőzik a párja szerelmében, és ha tehetné, 128 évig élne, hogy minél több időt a kedvese karjaiban tölthessen. Most épp a nagykoncertjére készül, a siker érdekében pedig bevállalt néhány szépészeti tortúrát is. </p>

A legjobb formájában szeretne a nagykoncertjén színpadra állni, a célja érdekben pedig  több szépségtrükköt is bevet. Meséljen ezekről!

Test- és arckezelésekre járok. Olyan érzés, mintha tornáznék, csak épp fekszem közben. Azért otthon is edzem, különböző súlyzókat és gépeket használok. Külön figyelmet szentelek a karjaim feszesítésére. Nem szép látvány, ha integető felkarunk van. Akinek van, az pontosan tudja, miről beszélek. Ezenkívül nem árt, ha a combot, a hasat, a popsit is megdolgoztatom. Az elején ugyan nagyon féltem, de végül belevágtam, és hajdúsító tincseket tettettem a hajamba.

Egyszer régen már megpróbálkoztam ilyennel, de az rosszul sült el. Valószínűleg helytelenül rakták fel, nem tudtam aludni tőlük, így egy hét után leszedettem. Most nincs ilyen gondom. Praktikussági okokból a szemeimet is megoperáltattam. Dr. Palotás Petra végezte a lézeres műtétet, ami mindössze öt percig tartott, de azóta szinte az egész életem megváltozott. Már csak a nagyon apró betűs szövegek elolvasásához van szükségem szemüvegre, és attól sem kell tartanom, hogy a kontaktlencsével küzdjek, ha egy szabadtéri koncerten valami a szemembe repül.

Régóta voltak gondjai a látásával?

Negyvenéves korom körül, egy nagy stressznek köszönhetően kezdődött. Váltam, közben anyukám beteg lett, majd el is veszítettem őt, miközben ott volt a kilencéves lányom, akit el kellett látnom. Miután a látásom romlani kezdett, orvoshoz fordultam. Azt a választ kaptam, öregedjek még egy kicsit. Most azt kérdeztem magamtól: hatvanhárom évesen hova öregedjek még? Megérettem én már egy szemműtétre.

Ha jól tudom, a válása miatt egy lelkileg nehezebben feldolgozható esemény is történt önnel akkoriban.

Igen, a nagy stressz miatt negyvenéves koromban ért a klimax, azóta is hormontablettákat szedek. A gyerekem miatt viszont nem értem rá a klimaxon keseregni.

Nem a menszeszen múlik egy nő nőiessége. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy önnel kapcsolatban a férfiak manapság is szívesen használják a szexi jelzőt.

Nem az a fontos, hogy szexi legyek, hanem, hogy nő legyek. Mindig is nő voltam és nő akarok maradni. Gyerekkorom óta megvan az igényem arra, hogy tartsam a formámat. Szerencsére a genetikai adottságaim is jók, és vigyázok is magamra. Ha tehetem, délutánonként pihenek egy órát. Nekem ez boldogságérzetet ad. Egyébként nem tartom magamat szépnek, inkább csak érdekesnek. Főleg, miután kisminkelem magam és belebújok egy bőrcuccba.

Lehet, más azt mondja, ez már nem nekem való, így hatvanhárom évesen, én viszont úgy gondolom, mindenki azt csinál magával, amit szeretne. Néha elegáns nő vagyok, másszor csiribiri, csillogó felsőkbe öltözöm, és szeretem, ha jól nézek ki. Vigyázok magamra, de a vékonyságomért például nem dolgozom meg. 

Ezek szerint nem a fogyókúrázók táborát erősíti.

Nekem híznom kell! Valamelyik nap is csülköt vacsoráztam, mert azt kívántam. Mindenevő vagyok, bár disznóhúst keveset fogyasztok. Ha tejfölös-gombás karajt óhajtok makarónival, akkor azt eszem! Gőzerővel gyakorlom a koncertre a tánckoreográfiámat, amitől még biztosan fogyok majd néhány kilót, és az nem tesz jót az arcnak. Az én koromban egy nőnek nem szabad csontsoványnak lennie. Én soha nem voltam az. Igen­is kell, hogy legyen rajtunk husika. 

Többször is kihangsúlyozta az életkorát. Miért?

Ha boldog vagy és jól érzed magad a bőrödben, és van, aki szeret, akkor nem probléma, hány éves vagy. Nem egy olyan nagy dolog. 

Beszéljünk egy kicsit szerelmi ügyekről is. Tizenhét évet várt a kedvesére. Megérte ennyi ideig várni?

A válásom után nem akartam elkapkodni semmit. Arra vágytam, hogy egy intelligens, kedves férfi legyen a társam, aki mellett olyan lehetek, amilyen. Külföldi állampolgár, konkrétumokat azonban nem szeretnék róla mondani. Végre szeretve vagyok, és én is ráboríthattam a bennem felgyülemlett szeretetet másra. Lassan hét éve vagyunk együtt, és élvezem a békét, a nyugalmat.

A mi életünkből teljes mértékben hiányzik a taktikázás. Sok nőnek ez a mánia. Eljátsszák a haragszom rádot, a megvárom, míg felhív forgatókönyvet, és sorolhatnám még. Ehelyett mi mindent együtt csinálunk. Ne­künk erre nincs időnk. Örülünk, hogy vagyunk egymásnak, és mivel későn ismertük meg a mási­kat, kerüljük a felesleges köröket. Jó lenne 128 évi élni, hogy kiélvezhessük azt a boldogságot, amit a kapcsolatunk hozott. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek