Nehéz egyértelműen állást foglalni medveügyben (megjegyzem: pálcát törni a medve fölött még nehezebb.) Vegyes érzések kavarognak bennem, amikor az erdő eme szőrös, kissé bumfordi lakójára gondolok.
Megannyi érv szól a medve mellett, és legalább annyi ellene. Az emberiség tudathasadásos állapotban leledzik a medvékkel kapcsolatban. A mesekönyvek lapjain aligha találkozunk mérges mackóval. Kedves, barátságos lényként, piszén-pisze mézfalóként tűnik fel a gyerekek kedvenc kabalafigurája. Ugyanakkor egy valamire való indiánregényben a főhősnek okvetlenül meg kell küzdenie az ősvadon vicsorgó, vérengző fenevadjával. Azaz a medvével.
Melyik lehet a medve igazi arca? Ahány medve, annyi szokás. Az orosz medvét már eléggé jól ismerjük. Negyven éven át tapasztalhattuk a természetét. S lám: most újra haverkodni próbálunk vele. Hát az észak-amerikai rokon? A félelmetes grizzly? Úgy tűnik, vele éppen nem találjuk a közös hangot. Némely földinket épp a napokban tiltotta ki a málnásból.
A természetvédők nagy örömére van már saját medvénk is. A magyar medve. De az öröm után rögtön jött az üröm. Juhokat cincálnak a nógrádi macik. Így aztán a szaporulatért epekedő zoológusok hiába magyarázzák, hogy az ember és a medve közelsége semmiféle kockázatot nem rejt magában. Karancskeszin nem hisznek a szakértőknek, mondván: a városi ember könnyen beszél az asztala mögül, induljon inkább egy erdei sétára.
A székely mondás úgy tartja: a medve nem játék. A brumik viszont berendezkedtek a nógrádi erdőségekben. Ez már az ő játszóterük. A konfliktus elkerülhetetlennek látszik. A tv-maci fogat mos, köp egyet. De ez itt nem az esti mese. Maga a véres valóság – ha jön a medve.
