Aktuális

A halott Boros Tamás tanúskodik Elemér ellen

P. Gál Judit

Létrehozva: 2013.03.25.

A 15 éve halott Boros Tamás vallomása az egyik bizonyíték az 1996-os, a Conti Car autószalonban történt gyilkosság gyanúsítottjával, B. Elemérrel szemben, erősítette meg lapunknak Bíró Tamás ügyvéd.

Tavaly augusztus 29-én, két hónappal az ügy el­évülése előtt fogták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai a 44 éves B. Elemért, aki 1997-ben egyszer már gyanúsítottja volt a gyilkosságnak. Akkor bizonyítékok hiányában lezárták a nyomozást. 

1996. július 30-án a Conti Car nevű luxusautókat forgalmazó szalon presszójában megölték a csak Csaszinak becézett egykori bokszolót, Cs. Józsefet. Utóbb kiderült, hogy egy elszámolási vita vezetett a gyilkossághoz, amelynek rengeteg tanúja volt. Jelen voltak a szalon tulajdonosai, a később a kecskeméti maffiaperben elítélt Radnai László és Csüllög Zsigmond, az akkoriban velük jó kapcsolatokat ápoló Boros Tamás, illetve az éjszaka egy másik ismert személyisége, T. György is.

A Bors információi szerint a rendőrség azért vehette elő újra az ügyet, mert többen terhelő vallomást tettek B. Elemérre.

– Mi akkor egyedi gyilkosságként kezeltük ezt az ügyet – nyilatkozta a Borsnak Doszpot Péter, egykori gyilkossági főzsaru. – Azt gondoltuk, hogy valakik összevesztek egy autószalon presszójában, és az egyik leszúrta a másikat. Ezt az ügyet anno azért nem sikerült megoldani, mert mindenki félt mindenkitől, senki nem mert tanúskodni.

Egy vallomás mégis született az ügyben, Boros Tamásé, akit – mint ismert – 1998-ban, az Aranykéz utcában robbantottak fel. Ő cáfolta B. Elemér védekezését, aki azt mondta, hogy a helyszínen sem volt, amikor megölték Csaszit. Boros elmondta: magát a gyilkosságot ugyan nem látta, de B. Elemért a helyszínen egy késsel a kezében, igen. Egy állítás állt egy tagadással szemben, többek között ezért ejtették az ügyet B. Elemérrel szemben.

– Az ügyfelem ellen 1997 októberében szüntették meg a nyomozást. Ennek az ügynek a büntetéstétele 15 év, két hónap hiányzott ahhoz, hogy elévüljön, amikor tavaly nyáron ismét őrizetbe vették – nyilatkozta B. Elemér ügyvédje, Bíró Tamás.

A védő kérdésünkre megerősítette, hogy az 1998-ban meggyilkolt Boross Tamás vallomása változatlanul bizonyítékként szerepel az ügyben. Azt az információnkat, hogy azóta a Conti Car egykori tulajdonosa, Radnai László is azt vallotta, hogy B. Elemér is a gyilkosság helyszínén volt, nem kommentálta. B. Elemér változatlanul tagadja a gyilkosság elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek