Brutális vérengzésbe fordult egy romantikusnak idululó este egy floridai szállodában. Egy tehetős úriember escort lányt rendelt, akivel együtt vacsorázott majd felmentek a szobájukba, ahol megkezdődott a vad éjszaka. De nem a jó értelemben.
A 29 éves Priscilla Vaughn egy meghitt vacsora után partnere péniszét és heréit is meg akarta rágcsálni – írja a Mirror. Az escort lányként és prostituáltként is dolgozó asszony túlzottan bedrogozva érkezett aznap este a randvújára, ennek következtében támadt kegyetlenül egyéjszakás partnerére.
A rendőrségi jeletésből kiderült, Vaughnt kliense egy romantikus vacsorára invitálta, ekkor még semmi furcsát nem vett észre a nőn. Később, mikor már néhány koktélon túl voltak, a pár felment hotelszobájába, ahol az asszonyból kitört a vadállat.
Az ádozat elmondta, miután meztelenre vetkőztek a prosti hörögni kezdett, és fájdalmasan mellkasába harapott. Azonban nem ez volt a legrosszabb. Vaughn őrületében a férfi péniszét is a szájába vette, de nem kielégíteni akarta, hanem leharapni a hímvesszőt. Olyan erővel harapott bele a falloszba, hogy percek múlva az egész ágy már vérben úszott. Ezt követően a heréket vette hasonló módon kezelésbe.
Még a férfi mobiltelefonját is összetörte, hogy áldozata ne tudjon segítséget hívni. A férfi szerencséje az volt, hogy a szálloda többi vendége meghallotta a segélykiáltását és hívták a rendőrséget.
Mint később kiderült, a nő szervezetében nagy mennyiségű drogot és alkoholt találtak. A nő szerint a kábítószerek hatására támadta meg kliensét. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy péniszét csak műtéti úton tudták rendbehozni az orvosok.