Gyurcsány pontyot fogott a hét végén. A képet feltöltötte az internetre, a horgászok pedig néhány apró hibára hívták fel a Demokratikus Koalíció vezetőjének figyelmét.
A volt miniszterelnök a Somogy megyei Kötcsén pihenve ruccant át a szomszédos falu horgásztavára. Ismertetőjéből kiderül, a nagycsepelyi, kéthektáros vízfelület előbb több keszeget, végül pedig egy ötkilós pontyot tartogatott számára. Mondhatni: pontyot tett a végére. A halat végül visszadobta. Három óra állt rendelkezésére, 2000 forint volt a horgászjegy.
A pontyról a felvételt közzétette, sokan észrevételt is fűztek hozzá, megjegyezve: ilyen bottal nem lehet ötkilós halat fogni. Pontya – méretéből következően – maximum háromkilónyi. Egy szakértőt kérdeztünk a vádakról:
– A botot tartó laza csuklómozdulatáról látszik – mondta Nagy Tamás sporthorgász –, hogy Gyurcsány úr nem tartozik a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező pecások közé. Az is kitűnik, hogy a pontyot kissé bizonytalanul és nem a megszokott pózban tartja a parton – mondta Nagy, aki szerint a politikus által használt, orsó nélküli spiccbottal ki lehet emelni a vízből egy ekkora jószágot, ám erős zsinór, némi gyakorlat, illetve tapasztalat híján mások segítsége szükséges hozzá.
A másik kérdés az: megvan-e a hal öt kiló? Hogy a kérdésre választ kapjunk, egy közel olyan súlyú – öt és fél kilós –, horgászversenyen hitelesített ponty paramétereit vetettük össze a Gyurcsány által fogottéval.
Első ránézésre is jól látható, hogy Gyurcsányé jóval soványabb, de lapunk nem zárja ki, hogy ennyit tesz a két hal közötti 50 dekás különbség.
Miért pecázik?
– Gyurcsány Ferenc keresi a stílusát, mondhatni divatot követ. Korábban, amikor az Egyesült Államokban mindenki kocogott, akkor ő is futni kezdett. Aztán váltott a fitneszteremre, most pedig úgy néz ki, a horgászatra. Persze nem tudni, hogy ez szokásává válik-e, de tény, hogy nagyon sok politikus horgászik.
Ez egy jelentős társadalmi réteg, hiszen az autóklub után a horgászszövetségnek van a legnagyobb tábora, mintegy 300 ezer embert lehet megszólítani. Az már más kérdés, hogy kevés sikerrel lehet itt kampányolni – mondta Kiszelly Zoltán politológus.
Putyin csukát csókolgat
Az orosz elnök minden évben publikálja horgászfotóit, a legutóbbit éppen tegnap közölte. A képen egy 21 kilós csukát csókolgat, de az elmúlt években a Jenyiszej folyó majd minden halfajával fotózkodott már.