Kilencvenévesen léptették elő tűzoltó zászlóssá a napokban Szentesi Imrét, aki 1949-ben öltötte magára először az egyenruhát. Az öregúr szíve szerint ma is oltana, és a létrán felszaladni sem okoz neki gondot.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében biztosan, de talán az országban is Szentesi Imre a legidősebb tűzoltó. Ha Karcagon, a házuk előtt szirénázva elszáguld egy tűzoltóautó, még ma is megdobban a szíve, és vonulna a társaival.
– A cséplőgép mellett döntöttem el, hogy lánglovag leszek. Oda jártak ki ellenőrzésre nyáron a tűzoltók, és beleszerettem az egyenruhájukba. Aki abban vonult az utcán, az után megfordultak a lányok – meséli Imre bácsi.
– Nem volt sok tűzeset, évente talán csak húsz, és a katasztrófákhoz sem minket riasztottak, de a napok állandó gyakorlatozással és alaki kiképzéssel teltek, hogy az erőnlétünk megmaradjon. Komoly fizikai munka volt akkoriban a tűzoltás. A vizet tartálykocsiban még lovak húzták, és kézzel pumpáltuk a fecskendőbe. Ha fogytán volt, szerencsére minden ház udvarán állt ásott kút, de abból vödörrel kellett felhozni a vizet. A legtöbb tüzet gyerekek okozták, akik előszeretettel gyújtottak meg a szalmabálákat. A házak többsége még szalmatetős volt, az pedig pillanatok alatt porig égett. A legnagyobb tűz, ahova vonultam, a tiszaszentimrei kastélynál ütött ki, de az épület menthetetlen volt.
A 90 éves Imre bácsinak ma sincs tériszonya. – Oltani már régóta nem engednek, pedig három emelet magasra ma is fel merek mászni a létrán, és a csúszdán sem gond lecsúszni. A legutolsó nyugdíjas-találkozón is kipróbáltam – büszkélkedett a tűzoltó zászlós.
