Magda Marinko, a szerb származású sorozatgyilkos Tiszalökön tölti büntetését. Bátyi Zoltán azért írt könyvet róla, hogy az övéhez hasonló gaztettek ne ismétlődhessenek meg soha. A héten megjelenő kötetből közlünk részleteket.
A csikériai tanyavilágban van a Marinko-tanya, amit a francia idegenlégióban keresett pénzből vett Magda az apjának... Ottjártunkkor egyetlen embert sem láttunk, de – mint kísérőm megjegyezte – biztosak lehetünk abban, hogy minden ablak mögül figyelnek. Én pedig ismerőseim arcát figyeltem, a tekinteteket. Mintha nem csupán egy gazzal benőtt területet látnának, hanem magát Marinkót is, aki ebben a tanyában mutatta be híres mutatványait. Az elmondások szerint még a tetőn is táncolt, majd onnan háton lebukfencezve úgy ért földet, hogy a talpára esett.
– Nem legenda, valóság. Marinko nagyon ügyes, légióban tanult – magyarázta öreg kísérőm. Elindultam a düledező kerítéshez, hogy bejussak a tanya udvarára.
– Jaj, azt nem lehet! – kiáltott rám az öreg.
– Szerintem se menjen be! – figyelmeztetett még egy hang. Mindkettôben éreztem a rémületet.
– Miért aggódnak? Marinko nincs itthon. A tiszalöki fegyházban ül, különlegesen őrzött cellában. Ezt a tanyát ő már soha nem látja – fordultam hátra.
– Nem is azért. A tulajdon miatt. A tanya nem csak az övé. Hárman örökölték – heveskedett az öreg, és közben úgy lesett körbe, mintha az úton máris közeledne Marinko két testvére. Vagy talán maga Marinko…
– Akkor miért ilyen gazos a terület? Miért nem gondozza senki? – kérdeztem.
Az öreg megvonta a vállát. – Talán Marinkót várják… A bátyja Németországban él, sem- mi kapcsolatot nem tart a családdal, de a ház felét, úgy tudom, ő örökölte. A föld meg a nővéréé. Ő errefelé lakik, nem tudom, pontosan hol… Amíg Marinko nem jön ki a börtön̋ből, úgy hiszem, nem mernek itt osztozkodni az örökségen.
– De hát Marinko soha az életben nem jön ki. Elítélték a magyarok, elítélték a szerbek – magyaráztam.
– Olyat ne mondjál, magyar, hogy soha! Soha ne mondjál! – rázta a fejét, majd közelebb hajolt hozzám, mint aki nagyon bizalmas információt akar megosztani velem.
– Én tudom, Marinko egyszer kijön. Talán nem is soká. És tudja, miért engedik ki?
– Mondtam már, nem engedik ki soha, érti, ember? – vágtam közbe.
Az öreg felemelte bütykös, munkától megtört kezét, csontos ujjával az ég felé mutatott, kitátotta a száját, mély levegőt vett, és csak utána indította a mondatot: – De bizony kijön. Mert én tudom, hogy Marinko most a magyar rendőröket tanítja az ő nagy tudományára. Csak ez titok. Igen, igen, mindent megmutat, amit a légióban tanult, és ezért ki fogják engedni. Nekem higgyél, magyar! De jobb is lenne, mert ha Marinko itt élne, nem volna maffia, meg emberek csempészése, meg éjszakai vonulgatás a határ felé.
Ekkor már többen álltuk körbe az öreget. – Ha ő ezt mondja, még hányan gondolkodhatnak így a tanyavilágban? Látod, így születnek a legendák, most rakják össze Magda Marinko Rózsa Sándoros történetét.
– Éppen azért jöttem, és azért írom ezt a könyvet, hogy ez a legenda ne születhessen meg soha – komorultam el.
Szerb börtönbe kívánkozik
Magda Marinkót négy ember meggyilkolása miatt ítélték el jogerősen életfogytiglanra 1996-ban. 2019-ben feltételesen szabadulhat, ám erről bíróság dönt. Többször is kérvényezte, hogy Szerbiában tölthesse le a büntetését, de Magyarország nem adta ki. Mivel az ítélet szerint szabadulása után kiutasítják az országból, és Szerbiában szintén emberölésekkel gyanúsítják, valószínűtlen, hogy valaha még szabad ember lehessen.
