Csodás szerelem és esküvő tanúi lehettek a Szent Margit Kórház krónikus belgyógyászati osztályának dolgozói. Solymos Anikó és Szántó Gyula a kórház falai között ismerkedett meg, és házasodott össze.
Amikor tavaly ősszel Gyula és Anikó is kórházba került, azt hihették, hogy életük rossz fordulatot vesz. Gyula cukorbetegsége miatt 80 százalékos látásvesztést szenvedett el, Anikó többszöri agyvérzés után lett mozgássérült. Kettejük állapota szinte egy időben rosszabbodott annyira, hogy orvosaik úgy döntöttek: kórházba kell menniük.
– Nekem már nem élnek a szüleim, gyermekem nincsen – kezdi Gyula. – Anikó két gyermeke már felnőtt, harminc év körüliek, mindketten egyedül éltünk. Én egy rosszullét után kerültem ide, Anikó is olyan állapotba került, hogy egyedül már nem tudta ellátni magát. Beköltözésünk után hamar összeismerkedtünk, én előbb Anikó egyik barátnőjével elegyedtem szóba, majd Anikó is beszállt a beszélgetésbe, és onnantól kezdve villámgyorsan zajlottak az események. Nagyon egymásra voltunk hangolódva, vonzódtunk egymáshoz, hamar kiderült, hogy összepasszolunk.
A kórház krónikus belgyógyászati osztályán háromtól hat hónapig terjedő időszakot tölthetnek el a betegek, akinek javul az állapota, hazamehet, akinek nem, idősek otthonába kerül. Dr. Majercsik Eszter főorvos, aki munkatársaival együtt fantasztikus gondoskodással veszi körbe betegeit, kérvényezte Anikó és Gyula elhelyezését a Kamaraerdei úti otthonba, de akkor még külön-külön.
– Néhány hónap elteltével Gyuláék azt kérték tőlünk, hogy hadd osszák meg szobájukat az osztályon – meséli a főorvos asszony. – Erre azonban csak házaspárok esetében van lehetőség. Gyula és Anikó szemrebbenés nélkül mondta, hogy kapcsolatukat komolyan gondolják, összekötik az életüket. Kérvényeztük az óbudai önkormányzat anyakönyvvezetői hivatalánál, hogy a helyszínen adják össze a párt, majd az idősek otthonába beadott kérvényt is módosítottuk, és nem két egyedülálló, hanem egy házaspár részére igényeltük az elhelyezést.
Gyula soha nem volt házas, Anikó elvált, majd volt férje meghalt. Gyermekei örültek édesanyjuk váratlanul jött boldogságának, a február 14-ei eljegyzésen és a február 28-ai esküvőn is ott voltak. A kórházban eddig egyszer tartottak esküvőt, egy 1956-ban szétszakított pár talált egymásra hasonló körülmények között.
Dr. Majercsik Eszter főorvos (balról), Kardos Andrea főnővér és Závodiné Márta szociális segítő az esküvői tablóval
– Nagyon boldogok vagyunk együtt – meséli Gyula. – Anikó úgy vigyáz rám, mintha az anyám lenne, és ez fordítva is igaz, én is segítem, amiben csak tudom. Nagyon jó, ha az ember meg tudja osztani az életét valakivel, aki megérti és aki szereti. A gyerekei is csodásan reagáltak a hírre. Amikor először találkoztunk, elmondtam nekik: figyeljetek, összejöttünk, én szeretem anyátokat, ne haragudjatok! Ha akarjátok, leszek a pótpapátok, vagy amit akartok. Jót nevettünk, aztán áldásukat adták ránk.
Gyula és Anikó kapcsolatának alakulása nem lehetett szokványos, nem járhattak el sétálni, moziba, programokra, hiszen egyikük sem tudja elhagyni a kórházat. De a térbeli korlátok nem jelentenek érzelmi korlátokat.
– Izgat minket a kinti élet, Anikó eljárna bevásárolni, mennénk mi sétálni, ha tudnánk, de elfogadjuk, hogy nem lehet – folytatja Gyula. – Mi annak örülünk, aminek lehet. Egymásnak, az életnek, a vágyunk pedig az, hogy még minél több időt tölthessünk el egymással ebben a váratlanul meglelt boldogságban.
