Nem csak gyűjti, használja is a budapesti kávéházak hőskorának kincseit Lózsy Péter. A fiatalember nem tagadja: szívesen visszamenne az időben, hogy bepillanthasson nagyjaink szellemi életének különleges világába.
Ki hinné, hogy a budapesti kávéházak a világ élvonalához tartoztak a századfordulón?! 1912-ben 322 kávéház üzemelt a magyar fővárosban, olyan törzsközönséggel, mint Ady, Gárdonyi, Bródy Sándor vagy Kosztolányi – magyarázza Lózsy Péter, aki valósággal beleszeretett ebbe a világba, s másfél évtizede megszállottan gyűjti a legendás helyek kincseit.
– Az egykori aranykor büszkeségei közül ma már csak a Gresham Venezia, a New York és a Központi, azaz Centrál kávéház létezik, ám az a hangulat és azok a nem egyszer kézzel festett porcelán kávéskészletek már nem térnek vissza – mondja sajnálkozva. – Akkoriban egészen vastag kávéscsészék voltak divatban, mert jól tartották a meleget, nehezen törtek és tökéletesen simultak a kézbe. Ma is jó megfogni, használni ezeket a százéves porcelánokat, amik között Zsolnayt is találni – árulja el. – Például ebből a Hadik kávéházi tányérból akár Karinthy is kanalazhatott, hiszen annak idején nem csak feketét, de hagyományos levest és melegételt is felszolgáltak. A Baross kávéházban, ahova többek közt Mikszáth és Babits járt, kis jegyzetfüzet is rendelkezésre állt, hozzá való ceruzával, hiszen előfordult, hogy a művészek egy-egy alkotással egyenlítették ki a számlájukat. Ezt a kollekciót pedig Az Est című napilap törzshelyén használták, ahová Molnár Ferenc és Móricz Zsigmond is írt – meséli a több tucatnyi kinccsel büszkélkedő gyűjtő.
Egy tányér a Hadik kávéházból: akár Karinthy is ehetett belőle
– Elsősorban cserélni szoktam, de olykor vásárolok is, hogy tovább szélesítsem a kollekciómat, ami az Ernst Múzeum kiállításán is helyet kapott. Ma már annak is örülök, ha éves szinten egy-két darabbal tudom növelni a gyűjteményemet, de azért bele lehet futni olyasmibe, ami még hiányzik. Például a Japán kávéházból se csészém, se tejkiöntőm nincs – vallja be.
