Iszonyatos kegyetlenséggel ölte meg a nőt újdonsült szerelme.
Kegyetlen Embertelen brutalitással, 152 késszúrással végezte ki párja M. Krisztinát. A nőt saját újpalotai panellakásában, álmában ölte meg szerelme. András ezután maga ellen fordította a kést és kivetette magát a hatodikról.
Mint arról a Bors is beszámolt: hajnalban egy kutyasétáltató talált rá egy férfi holttestére egy tízemeletes, Nádastó parki panelház előtt. Később az egyik hatodik emeleti lakásban a nyomozók a 42 éves M. Krisztina holttestére bukkantak. A férfi féltékenységből leszúrta párját, majd magával is végzett.
A Bors megdöbbentő részleteket tudott meg a brutális esetről. Krisztina vasárnap mutatta be Andrást a családjának, látszólag teljes volt az idill. A gyilkosság kedden hajnali 3–5 között történt.
– Senki sem hallott semmit még a közvetlen szomszédok közül sem, ez arra utal, hogy álmában ölhették meg Krisztinát – tudtuk meg informátorunktól. Úgy tudjuk: 152 késszúrással végzett párjával a férfi, majd hasba szúrta magát, elvágta a karján az ereket, kétszer a torkába szúrt, és kivetette magát az ablakon. Ilyen sok szúrással még a tapasztalt zsaruk sem találkoztak.
– Krisztina öccse azonosította mindkettőjüket. A munkahelyéről hívták, hogy nem ment be aznap. Mire a házhoz ért, már helyszíneltek a zsaruk. Felment a rendőrökkel a lakásba, amit be kellett törni. Ő is bement velük, így látta a testvére holttestét – tudta meg a Bors egy névtelenségét kérô informátortól.