Aktuális

Mentik a magyarokat a jemeni pokolból

Gubányi Zsolt

Létrehozva: 2015.04.07.

Mindenki fejvesztve próbál menekülni a csatatérré változott Jemenből. Az ENSZ szerint már százezerre emelkedett az országból elmenekülők száma.

A nagyobb hatalmak közül India indított mentőakciót, amelynek során repülőkkel és hadihajókkal mentik ki a bajbajutottakat, de nem csak a saját, hanem más országok állampolgárait is.

Ez idáig huszonhat or­szág kért segítséget Indiától, köztük Magyarország is. Eddig több mint háromezer indiai és kétszázhúsz külföldi állampolgár került biztonságba, hála az indiai kormány beavatkozásának. A Bors a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól megtudta: tíz, magyar állampolgársággal rendelkezô családról, összesen 33 magyarról lehet tudni.

Nyolc család a fővárosban, Szanaa-ban van. Egy család attól 160 kilométerre, egy pedig Áden városában tartózkodik. Ők a rijádi nagykövetségen keresztül jelezték, hogy elhagynák Jement, az országban ugyanis nincs magyar követség, konzuli hivatal. A minisztérium hat magyar misszióval folyamatosan keresi az evakuálás lehetőségeit.

A 33 magyarból eddig négy embert – köztük két kiskorú gyermeket – sikerült kimenekíteni. Őket április 5-én hozták ki. A többiek evakuálása folyamatban van.

A rijadi nagykövetség hétfő este jelezte Budapestnek, hogy hét ember kivételével mindenkit sikerült értesíteni a következô mentési idôpontokról. Ma, holnap és holnapután is indulnak evakuációs akciók Kartúmon keresztül.

Egyre véresebb a háború

Jemenben ezekben a percekben is zajlik a háború. A Szaud-Arábia vezette koalíció ugyan már több sikeres támadást hajtott végre a Síita csapatok ellen, azonban a lázadok még mindig számos várost tartanak az irányításuk alatt. A harc most Jemen déli részén a legintenzívebb. A kórházak már alig bírják ellátni a sérülteket. Nincs gyógyszer se ellátmány.

A Vöröskereszt jelezte, hogy hajója még mindig nem tud kikötni így egy negyvennyolc tonnás egészségügyi szállítmányt a tengeren rostokol. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek