– Fogalmam sincs, hogy miről… – hazudom szemrebbenés nélkül, de Liza közbevág. – Ne próbálkozzon, Igor! Kettőnk közül én játszom régebben ezen a sakktáblán – figyelmeztet. Hosszan bámuljuk egymást, azzal, hogy állom a tekintetét elbizonytalanítom, de meg nem ingatom.
– Megtisztelő feladatot kapott a pártjától, hiszen a kreatív ötletei könnyen politikai termékekké válhatnak, de ez az egész annyi macerával jár… – keserves arcot vág, valójában gúnyolódik rajtam. – Tanácsadóként rengeteg bizalmas megbeszélésre van bejárása, hiszen reklámszakemberként olyasmi apró kommunikációs gyöngyökre is felfigyelhet, amelyek felett a fáradt politikus szemek érdektelenül átsiklanak. És hát a kormánypártnak kötelessége átvilágítani azokat, akik bizalmas, az ország jelenéről, illetve jövőjéről szóló gazdasági információk birtokába kerülhetnek. Pláne ezekben az ínséges időkben, amikor a nagy orosz medve is egyre éhesebb.
Az oroszok említése hallatán nagyot nyelek. Liza észreveszi szorongatása árulkodó jelét, arca halványan felderül. A markában vagyok, e felől pedig már neki sincsen kétsége.
– Magát is átvilágították, Igor – közli, mintha nem tudnék róla. – Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy kedves ismerősömnek hála beleolvashattam az aktájába.
– Az átvilágítás folyamatban van – köpöm keményen.
Megnyalja a szája szélét:
– Fogalmazzunk úgy, hogy az ismerősöm ért a számítógépek kódnyelvén.
Hasznos információ, hogy az ellenzék hackerek közbenjárásával könnyűszerrel belepillantást nyer a rendszerbe, Liza azonban okos nő, nem szólná el magát véletlenül. Pillanatokon belül mattot ad.
– Az apja befolyásos oligarcha volt a nyolcvanas években, kiváló kapcsolatot ápolt az akkori miniszterelnökkel, azzal a Polgár úrral, aki a mai napig a konzervatívok egyik főtanácsadója. Maga az egyetlen vér szerinti gyermeke, házasságon kívül született az orosz bejárónőtől. Miatta kapta az Igor nevet – felkuncog. – Tudja, imádom a régi családi történteket, mert hamar kiderül, hogy nem csak az én famíliám elcseszett – pislog. – A históriája szerint az anyja, a születése után néhány hónappal hazaköltözött, leveleken keresztül tartották a kapcsolatot, és tizennyolc éves koráig nyaranta elutazott hozzá Moszkvába – eltúlzottan mély levegőt vesz. – A kedves ismerősöm segítségével az édesanyjának is utánanéztem. A nő valóban létezik, tényleg takarítónő, a gond csak az, hogy soha nem járt Magyarországon. És ön sem járt nála gyerekkorában. Biztos megvannak a gyerekkori útlevelében a pecsétek, de azok a színjáték részei.
Túl sokat tud. Fogalmam sincsen honnan kaparta össze mindezt, de a múltam immár nyitott könyv előtte.
– Eltűnődtem, miért is volt szükség erre a hazugsághalomra. Mit akartak elfedni vele? – ingatja a fejét. – Mit…
– Mit akar tőlem? – veszem át tőle a szót.
– Csak tudatni akartam, hogy nekem is van már fegyverem. Tudom, ki a valódi édesanyja, és tisztában vagyok azzal, hogy ez az igazságbomba mennyi mindent lerombolna maga körül. A párt is belerogyna – közli, kacéran az alsó ajkába harap, majd közelebb lép: – Szükségem volt valamire, amivel szorongathatom a tökeidet.
Ezen utóbbi, tegeződő mondatával egy időben megmarkol odalent, majd szenvedélyesen szájon csókol.
(folytatjuk)
Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!
