Halálos kórral küzdött a nyugdíjas iskolaigazgató, feleségét pedig szklerózis multiplex gyötörte. Cs. Jenő fia vadászpuskájával lelőtte párját, majd magával is végzett.
Egy szomorúan pislákoló mécses állít emléket a vasárnap hajnali tragédiának. A tatabányai társasház első emeletén lakó Cs. Jenő hajnalban a nála látogatóban lévő fia vadászpuskájával előbb feleségét végezte ki, majd saját magát is megölte. A náluk vendégeskedő Zsolt végignézte édesapja tettét. A helybeliek még mindig a sokk hatása alatt állnak, ugyanis a 77 éves Jenő bácsit, Ilona nénit és egész családjukat mindenki ismerte és szerette. A férfi húsz éven keresztül egy helyi általános iskola igazgatója volt, felesége pedig matematikatanárként dolgozott. Fiuk erdészmérnök, lányuk egyetemi tanár.
Szeretetben éltek
A környékbeliek szerint a pár szeretetben és boldogságban élt. Az ismerősök viszont tudják: mindketten súlyos betegek voltak.
– Jenő imádta a feleségét, bármit megtett volna Ilonáért. Féltette őt, ugyanis Jenő már régóta rákbetegséggel küzdött, míg feleségét szklerózis multiplex gyötörte, egy ideje kerekes székbe kényszerült – mondta a család egyik barátja, Mihály. – Nemrég Jenőnek megmondták, hogy már csak hónapjai vannak hátra. Sokat beszélgettünk, de ezt a témát kerültük, ha szóba jött, inkább elviccelte. Látszott azonban, hogy tudomásul vette az ítéletet. Csak Ilonáért aggódott, többször is mondta: mi lesz a feleségemmel, ha én meghalok?
Hagyj meghalni!
Jenő aggodalma vasárnap hajnalra ért a tetőpontjára.
– Látogatóba jött hozzájuk Zsolt, aki erdészmérnök, vadászni is szokott, nála volt a puskája – meséli Mihály. – Zsolti letette külön a töltényt, külön a puskát, ahogyan kell. Éjjel keltünk fel az első dördülésre. Még a másodiknál is azt hittük, hogy egy ajtót csaptak be, de aztán Jenő kiabálni kezdett – mondja elfúló hangon a férfi.
– Sosem felejtem el. Jenő kiáltott: édesanyád meghalt. És eldördült még egy lövés. Majd Zsolt kiabált az apjának, könyörgött neki, hogy ne menjen le, de Jenő csak annyit kiáltott vissza neki: hagyjál meghalni! És kirontott a szobából, egyenesen a bejárati ajtóig. Ott halt meg. Valószínűleg már a lakásban meglőtte magát is – temeti kezébe arcát a férfi.
Más szemtanúk azt állítják, hogy az idős tanár kiugrott az ablakon.
Kitüntették
A tragikus körülmények között elhunyt házaspárt egész Tatabánya ismerte. Jenő bácsi és felesége, Ilona is a tanításnak szentelte az életét, több generáció legendás, díjak sokaságát kiérdemlő pedagógusként emlegeti őket.
Mindketten matematika-kémia szakon végeztek, 1959-ben szerezték tanári diplomájukat. Ilona néni 1994-ig, férje 2000-ig tanított. Jenő bácsi húsz évig volt egy általános iskola igazgatója, pályáját egy tatabányai gimnáziumban fejezte be. Magyar Bálint oktatási minisztertől 2005 márciusában a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet kapta meg, de számos egyéb kitüntetést is átvehetett munkássága során.
Tanítványaik hálával emlékeznek a kiváló pedagógusokra. A tanár úr egyik volt diákja például ezt írta: „Most látom, hogy Jenő bácsi matematikaórái mennyire értékesek voltak, még akkor is, ha szigorúsága miatt akkor megszenvedtük. Nagy hatást gyakorolt rám.”
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!