Január elsejével megszüntették a kereskedelmi halászatot a hazai természetes vizeken. Az ebből élő családok egyik napról a másikra munkanélkülivé váltak. Kártérítésért tüntetnek.
Mészáros Dezső tiszai halászcsaládból származik. Több generációra visszamenőleg minden férfi halász volt a családjában, két fia is követi a hagyományokat.
– Kitanultam a lakatosszakmát, de miután apám nyugdíjba ment, szólított a kötelesség. Ez az életem! A génjeimben van a természet és a víz szeretete. Minden hajnalban úgy kelek, hogy ki akarok menni a Tiszára, aztán ráébredek, hogy nem lehet – sóhajt.
Az idei az első szezon, amit nem kezdhet el, pedig évtizedeken át február végén már víz alá tette a varsákat. Most vízi rendőrök figyelik, hogy csónakba száll-e.
Szezonban mindennap órákon át ellenőrizte, ürítette a hálókat. Az emberek a parton izgatottan várták, milyen volt a fogás, és vitték haza a halat. Volt, aki a vízen is felhívta, hogy mennyi keszeget hozzon neki. Évente körülbelül 15 mázsa halat fogott.
Január elsejétől azonban munkanélkülivé vált, a többi halászcsaláddal együtt. Nem tudják, hogyan tovább.
– Nagy probléma, hogy rajtunk maradtak a halászati eszközök. Több száz kézzel készített varsa és speciális tárgyak, amiket másra nem lehet használni. Milliós érték – teszi hozzá Újhelyi Roland szegedi halász.
A vendéglősök sem örülnek, hiszen a vendégek a tiszai halat keresik, ami sokkal ízletesebb.
– Vízparton mindenki halat akar enni. Így marad a hekk és a tavi ponty – tárja szét a karját a csongrádi Szigeti Szabolcs.
A földönfutóvá tett családok kártérítésért fordultak a magyar államhoz, de semmit sem kínáltak nekik. – Egy tollvonással eltörölték ezt az ősi mesterséget. Folytatni fogjuk a tüntetést – mondja határozottan Mészáros Dezső.
