Forrás: Bánkúti Sándor
Már készülnek az Eötvös Cirkuszban a nagymama századik születésnapjára. A 99 éves Elza néni vigyázó szemét ma is a cirkuszon tartja. Élete összeforrt a cirkusszal. Mindenhova velük tart, és tanácsokat ad. A család a nevezetes évfordulóra különleges műsorral készül. Elővesznek régi műsorszámokat, és meghívják a világ minden részéből az Eötvös-leszármazottakat.
– Kilencen voltunk testvérek, én voltam a hetedik – mesélte a Borsnak Eötvös Nándorné. – A bátyám már hároméves koromban a manézsban emelgetett, miközben én kézen álltam. Akkoriban, ha tetszett valami a közönségnek, cukrot és csokit dobáltak a porondra. Később zsonglőrködtem, majd a cirkuszi műfaj minden ágát csináltam, csak állatidomár nem voltam. A nővéremmel dolgoztam trapézon is. Háló nem volt, egyszer le is estem. Kisántikáltam, de a következő számban az édesapám parancsára már vissza kellett mennem – mesélte Elza néni, aki 1939-ben ment férjhez. Nyolc gyereke született, és harmincévesen állt utoljára a színpadon. A történelem viharait a cirkusszal élte meg.
– A háborúban is dolgoztunk. Az embereknek nem volt pénze. Tojással, krumplival, csirkével fizettek. A bombázás alatt három napra egy bányában húztuk meg magunkat. Mire előjöhettünk, a tizenkét lovunkból tizenegyet a hangszereinkkel és a lánctalpas traktorunkkal együtt elvittek az oroszok. Majd az államosítás alatt mindenünket elvették. A nagypapa a győri vagongyárban dolgozott. A keresetéből varrtunk egy kisebb sátrat, és újrakezdtünk mindent.
– A legnehezebb mégis az volt, amikor a cirkusz igazgatása lett a feladatom. Aki nem a cirkuszban nőtt fel, és idejött dolgozni, csak a szabad életet látta. Azt, hogy vasárnap és karácsonykor is dolgozni kell, és mindenkihez alkalmazkodni, nehezen szokták meg. De inkább itt élek, és megnézek minden előadást, minthogy egy házban üljek és kapáljak a kertben. Tanácsokkal látom el a fiatalokat, bár a dédunokámtól már megkaptam, hogy te már öreg vagy, ehhez nem értesz. Persze aztán szeretettel átölelt – mosolygott Elza néni.
