Dobrády Ákos: Könyvből született dalok

– Legutóbb Kepes András novellagyűjteményéből, a Könyvjelző című válogatásból A sekrestyés című Csehov-írást olvastam. Amilyen egyszerű, annyira zseniális a csattanója. A sekrestyés története megmutatja, hogy néha a kényszer szüli a legjobb megoldásokat, bármilyen nehéz élethelyzetből ki lehet jönni győztesként, ha bátrak vagyunk, és nem esünk kétségbe – meséli legfrissebb élményét Dobrády Ákos, aki ezzel egyben azt is sejteti, milyen elvek mentén szervezi életét és karrierjét. 

Mindig van kiút

Az ismert előadó minden napja pörgős, az utóbbi másfél év pedig különösen ilyen volt, ezzel magyarázza, hogy miért keresi most inkább a kisebb terjedelmű novellákat. Nem szereti félbehagyni, amit elkezdett, az olvasmányokat sem. Azonban legkedvesebb kötetei nem rövid történetek. Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című könyve mindig is kedvencei közé tartozott.

– A regény üzenete, hogy a kiszolgáltatottságból is kitörhetünk és találhatunk utat, ami elvezet az olykor elveszettnek hitt emberséghez – fejti ki az énekes, aki szerint nagyon hosszú lenne, ha felsorolná a könyveket, amikbe valamiért beleszeretett, ezért inkább kiemeli a két legfontosabbat. 

Márquez hősének érezte magát

– A Száz év magány az egyik legkiemelkedőbb irodalmi élményem. A könyv semmihez sem fogható hangulata, elképesztő atmoszférája már az első oldalon elragad, majd visz magával az utolsó sorokig. Tetszett benne, hogy a Buendia család érzelemdús és szenvedélyes életén keresztül nemcsak Kolumbia történelmének egy szelete, de az egész emberiség története is kirajzolódik. A regény olvasása közben arra a megdöbbentő felismerésre jutottam, miszerint a világ alig változott valamit. A XXI. században is érvényes problémákról ír Marquez: az elidegenedésről és a társas magányról. Érdemes többször elolvasni, mert minden alkalommal újabb mögöttes tartalom sejlik fel – fogalmazza meg Ákos és elárulja, egyik vakációját is meghatározta ez a kötet. 

– Bár utazásom helyszíne, Costa Rica kicsit északabbra van, mint Kolumbia, de az ország hangulata, a klíma, a természet hasonló. Óriási élmény volt újraolvasni itt, a regényben leírt környezetben  a szeretett könyvemet. Az esőerdő közepén, a pálmafák közé feszített függőágyban ringatózva sokszor éreztem úgy, hogy az eldugott Macondo falucskájának lakója lettem én is. Az illatok, a szagok, a hangok… Ennél jobban nem is lehetne belevonódni egy történetbe – éppen ezért határozta el, hogy Thomas Mann Varázshegy című kötetét egyszer az Alpokban olvassa újra.

– De ezt kizárólag a nyugdíjaséveimben tervezem, mert a mostani, reményeim szerint jó ideig eltartó, pörgős életembe biztos nem fog beleférni egy ilyen élmény. Még az is előfordulhat, hogy egy szanatóriumban kerül rá sor, hogy minél hitelesebb legyen a környezet – nevet fel az előadó. 

Lermontov segítette át a válságon

– A másik fontos kötet számomra Mihail Jurjevics Lermontov Korunk hőse című munkája. Ezt a könyvet csak nemrégiben olvastam el, éppen a negyvenéves koromban rám törő krízis közepén vettem a kezembe – vallja be az ismert művész és elárulja, a kötet segített neki túllendülni a válságos időszakban. 

– Akkor azt éreztem, hogy megcsináltam a karrierem, szinte elértem, amiről korábban álmodtam. Mindenem megvan, de egyre kevesebb dolog okoz igazán örömet, ráadásul mintha berozsdásodott volna az a bizonyos iránytű is, amely előtte annyira biztosan mutatta az utat. Valami tehetetlenségi erő lett úrrá rajtam és ez szörnyen rányomta a bélyegét a mindennapjaimra. Nos, Lermontov regénye éppen ebben az időszakban került a kezembe, és ahogy Pecsorin, a főhős élete tükröt tartott elém, elemi erővel hatott életemre: kijózanított. Persze nálam nem volt akkora a dráma, mint a regény főhősénél, de fejre koppintásnak tökéletes volt. Nem adhatjuk át magunkat a kiüresedésnek, az életuntságnak. Menni kell, lehetőség szerint jó úton. Ez csak úgy működik, ha mindig vannak új célok, friss ambíciók, mert ezek mozdítanak előre. Így találhatjuk meg önmagunkat is – mondja őszintén. 

Valóra vált vágy

Lermontov olyannyira gyógyír volt, hogy az előadó új célokat talált, megvalósította régi vágyát, a Kicsi Gesztenye Klubot, amely egy gyerekcsatornán követhető, kicsiknek szóló szórakoztató-ismeretterjesztő sorozat.

– A tévéműsor miatt nem vettem elő régi mesekönyveket, csupán az emlékekből merítettem. Volt miből, amiért hálával tartozom a szüleimnek, akik sokat foglalkoztak a bátyámmal és velem gyerekkorunkban. Anya rengeteg mesét olvasott, énekelt, igyekezett mindennap szélesíteni az ismereteinket. A Kicsi Gesztenye Klub valóban egy régi vágyam beteljesülése. Korosztályom klasszikus meséinek értékeit fedezhetjük fel benne, ezért kicsit talán konzervatívnak is hat, de ezt egyáltalán nem bánom. Azt viszont igyekeztünk elkerülni, hogy a tanítás része szájbarágós legyen. Ezek többnyire bújtatva, szórakoztató formában, igazán szellemes történetekben vannak jelen. A dalok is remekül sikerültek, szóval kerek lett az egész – mesélte lelkesen új vállalkozásáról. Ezzel kapcsolatban hozzátette, kamaszként Robert Merle történelmi regénysorozata a Francia história a kedvence lett. 

Dalaiban meghallatszik olvasmánya

– Még a regényíráshoz is kedvet kaptam Merlétől. Anya egy darabig őrizgette a kéziratomat, de már egy oldal sincs meg belőle az utókornak, nem mintha nagy veszteség érte volna a világirodalmat – mosolyog Ákos, aki a regényírást nem folytatta, viszont irodalomszeretete nem illant el: munkáira ma is nagy hatással vannak olvasmányélményei. 

– Egy dalszerző életében sokszor van úgy, hogy nem jön az ihlet, ám egy utazás, film vagy éppen egy jó könyv átlendít a terméketlen időszakon. Mondhatom, hogy szerzőként bizony szükségem van olvasmányélményekre: sok dalom született könyvek nyomán. Fontosak azok az érzések, gondolatok, amelyekkel feltölt egy-egy alkotás. Azok ott kavarognak bennem, és nagy valószínűséggel beépülnek a zenéimbe is – summázza tapasztalatait a zenész.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!