<p>Szemere István szobájának ajtaja fölött a Korsó 01 felirat látható, s övé Európa egyik leggazdagabb söröskorsó-gyűjteménye.</p>
A sződligeti kis házba érve azonnal megakad a látogató szeme a temérdek gyönyörű söröskorsón. Hamar kiderül, a ház ura különösen ügyel rá, hogy tematizálja mintegy kétezer darabos gyűjteményét, melyet kezdetben az országot járva, majd interneten, végül ismeretségek alapján szerzett.
– Minden 1972-ben kezdődött, amikor a Fővárosi Gázműveknél dolgoztam, a számítóközpont vezetőjeként – meséli Szemere István. – Az első korsómat, amin a cég neve is szerepel, a főnököm reprezentációs kollekciójából csentem el – mosolyodik el István, aki azóta számos különlegesség birtokosa lett.
Nagyon büszke például arra a kézi festésű, égetett korsójára, melyen a sörfőzés feltalálója, Gambrinus király szerepel, de talán ennél is szeretettebb darab a kollekciójában az a 3,1 literes korsó, melyet a német Mettlach gyár készített. A nagyjából 700 euró – 220 ezer forint – értékűre taksált különlegesség igazi értékét az adja, hogy a gyár 1921-ben leégett, megsemmisültek a gyártási dokumentumok is, így ezeket a korsókat többé nem tudták gyártani.
– Többségében német korsóim vannak, melyek javarészt 100-120 évesek, égetett agyagból készültek kézi festéssel vagy más technológiával – mondja, majd kinyitja az egyik remekmű tetejét, alját egy lámpával megvilágítja, s amikor belenézünk, nem hiszünk a szemünknek: pazar fényben pompázó, festményre emlékeztető alakzatok tűnnek fel. Mint megtudjuk, ezek úgynevezett litofán technikával készült korsók.
A gyűjtemény legpompázatosabb darabja, az a 32 literes korsó, amely a világon a legnagyobb, így a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.
– Ezt a darabot 1988-ban gyártották, 125 centi magas, katalógusára pedig 3200 euró, körülbelül egymillió forint. A gyárban vettem meg – mondja István, aki talán arra a legbüszkébb, hogy négy könyvet is írt már fantasztikus gyűjteményéről, célja pedig egy ötödik, záró kötet. Amikor azt kezdjük firtatni, mi lesz majd a sorsuk ezeknek a korsóknak, felcsillan a szeme.
– Egyelőre még a feleségem tisztogatja a gyűjtemény darabjait szorgosan, ám megvalósulni látszik az álmom. Vác városa egy szándéknyilatkozatot tett, hogy boldogan biztosítana otthont egy állandó kiállításnak – árulja el István.
