Aktuális

Megerőszakolták, lelőtték, majd aligátoroknak dobták

Bors

Létrehozva: 2016.08.29.

A tavaszi szünetben Myrtle Beach-ben eltűnt tizenéves lányt csoportosan megerőszakolták, ezután lelőtték, majd aligátorok elé vetették testét – egy feltételezett szemtanú szerint.

A 17 éves Brittanee Marie Drexel 2009-ben a szülei tudta nélkül utazott Myrtle Beach környékére – de egyik barátjuk hoteléből való távozást követően eltűnt. Taquan Brown, egy FBI ügynöknek tett vallomása szerint látta a tinédzser lány utolsó pillanatait. Brown egyébként hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságért korábban 25 évet kapott.

Gerrick Munoz FBI ügynöknek az elítélt azt vallotta, hogy látta a lányt, miközben szexuálisan molesztálták. A rab vallomásában megjelölt, bőnözők által használt fegyverraktár közeli helyszín egybeesett azzal, ahol a lány utolsó mobiljeleit regisztrálták.

Brown emellett azt állítja, hogy felismert két erőszakolót, Da’Shaun Taylort és apját Shaun Taylort. Vallomása szerint a lány megpróbált elmenekülni, majd két pisztolylövést kapott.

Az FBI ügynök azt állítja, hogy több szemtanú látta, ahogy a lány testét egy aligátorok által lakott gödörbe dobták, minden bizonnyal azért, hogy a testet eltüntessék.

Da'Shaun Taylort és apját eddig nem vádolták meg bűncselekmény elkövetésével, míg Taylor anyja, Joan, azt állítja, a vád őrültség.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek