Aktuális

Visszaadott kitüntetések: mindenkinek megvan a maga lovagkeresztje

Török Hanna

Létrehozva: 2016.08.27.

Alaposan felforgatta a hazai közéletet Bayer Zsolt kitüntetése és az azt követő vihar: több mint kilencvenen adták vissza a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, mert nem akarnak egy társaságba tartozni a publicistával.

„Soha nem lennék annak a klubnak a tagja, amely engem a tagjai sorába fogadna” – így szól Woody Allen örökbecsű mondása. Könnyű neki, csak saját magát nehéz elviselnie. De mit tehetnek, akik egy-egy díj vagy kitüntetés kapcsán kerülnek olyan társaságba, amelybe nem vágynak? Nos, lehet nem elfogadni, sőt vissza is lehet adni a plecsnit. Olykor világsztárok is megteszik.


Lennon: Kedves Őfelsége!

John Lennon maga volt a lázadás. Ne háborúzz, szeretkezz! – hangoztatta, és fotósok előtt bújt ágyba szerelmével, Yoko Onóval. Ez azonban csak egy a számos polgárpukkasztó akciója közül. Ám 1965-ben, amikor a királynő (a Beatles többi tagjával együtt) lovaggá akarta ütni, elgyengült. Letérdelt, az uralkodó „megcsapdosta” a vállait, a lovagi cím mellé pedig megkapta a Brit Birodalom Rendjét is.

Négy esztendôvel később azonban, egy valóban kedves levél kíséretében visszaküldte az elismerést. Amint II. Erzsébetnek írta, azért, mert Nagy-Britannia részt vesz a nigériai polgárháborúban, valamint azért, mert hazája támogatja Amerikát a vietnami háborúban, végül azért, mert „a Cold Turkey című dalom elkezdett lecsúszni a slágerlistákról”. Jópofa. Hát még az aláírás: Szeretettel, Zsákos John Lennon.


Marceau, Brando, Godard

Ami a színészeket illeti, Sophie Marceau a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Be­csületrendet utasította vissza idén tavasszal, mert kiderült: Hollande francia elnök titokban ugyanezzel az elismeréssel tüntette ki a zsarnoki rendszert működtető szaúdi monarchia trónörökösét.

Az Oscar-díjból sem kér mindenki. Jean-Luc Godard munkásságát tiszteletbeli Oscarral szerette volna jutalmazni az Amerikai Filmakadémia.

– Hogy ez mit jelent nekem? Semmit! Vajon mely filmjeimet látták? Különben sincs vízumom és hosszú lenne az út is – nyilatkozta a hatvanas évek filmművészetének francia fenegyereke.

Marlon Brando a Keresztapáért érdemelte ki az aranyszobrocskát, ám Don Corleone egy apacs színésznőt küldött maga helyett a díjátadóra, így figyelmeztetve Amerikát és a világot az in­diánok sanyarú helyzetére.


Blaskó, Moldova, Garas

Idehaza Blaskó Péter színész az első, aki nem volt hajlandó át­venni a Kossuth-díjat, mégpedig az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc személye miatt. Azóta a mindenkori adományozó óvatosabbá vált: előre alá kell írni, hogy a kiválasztott átveszi-e a kitüntetést.
Moldova György rutinos nem elfogadó. A József Attila-díjat utasította el 1957-ben, mert osztályfőnöke, Háy Gyula író és osztálytársa, Csurka István író börtönben ült. Akkoriban nem kevés bátorság kellett ehhez. Később még kétszer mondott nemet különféle elismerésekre Moldova.

A Nemzet Színésze, a Kossuth-díjas Garas Dezső 2007-ben nem fogadta el a Magyar Rádió Aranygyűrűjét, így tiltakozva az ellen, hogy az intézmény vezetői elküldték a Rádiókabaré főszerkesztőjét, Farkasházy Tivadart.


Bye, bye, Nobel!

No, de hogy a Nobel-díjat ne vegye át valaki! Pedig erre is akadt példa. Hitler 1938-ban és 1939-ben három német tudósnak (két kémikusnak és egy orvos-kutatónak) is megtiltotta, hogy Stockholmba menjen.

Az irodalmi Nobelt a Doktor Zsivágóért kiérdemlő Borisz Paszternaknak pedig a szovjet rezsim tiltotta meg a díj átvételét. Csak zárójelben: az író másfél évvel később meghalt. Az eddigi közel ezer díjazott közül azonban mindössze ketten akadtak, akik saját elhatározásból utasították vissza a Nobel-díjat. Az 1964-es irodalmi díjazott, Jean-Paul Sartre francia író azonban következetes volt: más elismeréseket is elutasított. A vietnami háborút lezáró béketárgyalások vietnami tagja pedig ezzel utasította vissza a Nobel-békedíjat: „a fegyverek ugyan nem ropognak, ám a béke még nem jött el”.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek