Remekül főz, nagy dumás, imádják az emberek. Ő Kovács Zoltán, a szirénadoktor, becenevén Gucu.
A mezőtúri férfi emblematikus figurája a környéknek. Régebben főállásban javította a sok esetben elavult, ötven-hatvan éves szirénákat, ám manapság rokkantnyugdíjasként már jóval kevesebbet dolgozik.
– A lakosságriasztó és -tájékoztató eszközök karbantartása önkormányzati feladat, ellenőrzésüket a katasztrófavédelem szakemberei végzik – mondja a Borsnak. – Régen a bombázások miatt szólaltak meg ezek a szirénák, amelyekből minden településen legalább egyet kötelező telepíteni, manapság inkább nagyobb tűzeseteknél, árvizeknél kapcsolják be a szerkezeteket.
A legrégebbi, amit meg kellett javítania, egy 1947-ben telepített sziréna volt.
– Felmásztam az oszlopra, és nem akartam hinni a szememnek. Tele volt dongóval, madárfészekkel, még veréb is volt benne. Végül beindult – bólint Gucu, aki igen különös módon tett szert a becenevére. – A fiam az oviban gyakran beszélt csúnyán, amiért mindig fejmosást kaptam. Egyszer azt mondtam neki, hogy ha megint ronda szó jönne ki a száján, inkább mondja azt, hogy gucu. Azóta én vagyok a Gucu, ő pedig a Kisgucu.
Kovács Zoltán, aki egyébként imád gitározni, és állítólag mesterien készíti a birkapörköltet, manapság már nem mászik oszlopok tetejére.
– Van két fiatal, fürge segítőm, aki, ha kell, leszereli a szirénát, sőt ha szükséges, le is festi. Az én alkatommal már jobb, ha a földön maradok – neveti el magát Gucu, aki jelenleg otthon is bütyköl egy ilyen szerkezetet. – Ha egyszer készen leszek vele, talán a Kunszentmártoni Katasztrófavédelmi Múzeumban lesz kiállítva. Mindenesetre nagyon örülök, hogy kell még a munkám, a szakértelmem.
