Forrás: Forrás: THS
Váratlanul és szinte észrevétlenül kúszik a párok közé az életközepi válság, mely 35 és 50 éves kor között bármikor megjelenhet. Dr. Domján Mihály családterapeuta szerint a helyzetből akad kiút.
1. Csak őszintén! Az ember legyen őszinte előbb önmagához, majd a kedveséhez. Tegyük fel magunknak a kérdést: mit érzek? S figyeljük a bennünk rejlő választ. Elégedettséget? Haragot? Boldogságot? Vagy inkább csak sodródást és csak nyugalomra vágyunk? Jó tudni, hogy az érzelmeink mögött a szükségleteink húzódnak meg, ám a kényelmességgel járó nyugalom vágya ebben az életszakaszban csak önámítás.
2. Valódi párbeszéd A napi rutin elengedhetetlen része a kommunikáció, ugyanakkor a hétköznapi dolgoknál sokkal fontosabb, hogy egymásra is odafigyeljünk. Ehhez pedig meg kell nyílni. Kevesen tudják, de a szex a beszéd szinonimája, s az örömöket és félelmeket megvitató elmélyült beszélgetés kihat az intim együttlétekre. Ám ezt a beszélgetést, akárcsak a szexuális közeledést, illik előkészíteni, s időt adni a másiknak, hogy ő maga is felkészülhessen.
3. Kölcsönös megítélés Kívül és belül változunk. Vajon tetszünk-e még a másiknak? Vajon ő tetszik-e még nekünk? Sokakban ott lobog a félelem: nem kellek, kevés vagyok… Ijesztő lehet a ráeszmélés arra, ha mindketten rossznak ítélik meg a kapcsolatot. Ám még drámaibb lenne ennek megvitatása és megoldása nélkül évekig csak egymás mellett élni. Fogadjuk meg, hogy az őszinteség jegyében legalább 51 százalékban jót mondunk a másiknak a másikról! Nem könnyű, hiszen a 35. és 50. életév közötti időszak az önámítás kora. Ideje rádöbbenni, mik azok az egykori célok és álmok, amik már sosem valósulhatnak meg. Gyászoljuk meg mindet, hogy továbbléphessünk.
4. Szabadidő A közösen eltöltött órák mellett elengedhetetlenül fontos, hogy az embernek legyen ideje saját magára, a saját barátaira. Még akkor is, ha úgy érzi, a szerelme egyben a legjobb barátja is. Az elköteleződés és a függetlenség egyensúlyban tartása mellett sose felejtsük el őszintén megerősíteni a másikban: szükségünk van rá!
5. Félni vagy élni Egy szülő, egy barát elvesztése vagy a saját fizikai, egészségi állapot megromlása kapcsán törhet az emberre a halál és az elmúlás gondolata. Nézzünk szembe önmagunkkal, azzal, mit éreznénk, ha megtudnánk, hogy holnap meghalunk? Fájdalmas? Ijesztő? Vagy inkább tanulságos és előremutató a felismerés? Rajtunk áll: a halálfélelemre vagy az életszeretetre koncentrálunk! Törekedjünk arra, hogy tudatosan a jelenben legyünk! Ahogy nő a figyelmünk a bennünket körülvevő értékek iránt, úgy csökken a szorongásunk. Felejtsük el a serdülőkori értékrendet, egy új életkorba léptünk, amely új kilátásokkal, kihívásokkal csábít!
6. Valósítsa meg önmagát! Büszkék vagyunk az éle-tünkre, vagy valami hiányzik? Unjuk a munkát és legszívesebben váltanánk? Álmokat dédelgetni könnyű, megélni azokat az igazi kaland! Mérjük fel: mennyire reálisak az elképzeléseink! Engedjük el a valóságtól elrugaszkodott elképzeléseket és maradjunk kapcsolatban a jelennel! Ne féljünk, ha úgy érezzük: életünk jelen szakaszában késztetést érzünk az önkéntesség felé. Az önzetlen segítségnyújtás legnagyobb ajándéka az elégedettségen túl, hogy megóv a társadalomból való kiszorulástól, s idővel a magánytól is.
