Nem sűrűn találkozik az ember fekete hattyúval a Balaton partján. Az ötéves Topi fehér társai mellett valódi ritkaság hazánkban, a fekete hattyú ugyanis Ausztráliában őshonos. Ráadásul Topi szinte emberként éli mindennapjait.
– Egynapos korában kaptam Topit, azóta én nevelem. Eleinte úgy tűnt, nem él túl sokáig. Hiába állt fel vagy raktuk vízre, eldőlt. A természetben elpusztult volna – mesélte a Borsnak a madár gazdája, Gábor. – A kisfiam babusgatta, a mosdókagylóban tanította úszni – emlékezett vissza nevetve.
Topi sokáig a kalocsai családdal élte mindennapjait, felcseperedett és idővel folyamatosan erősödött. Pár hónapja átkerült a keszthelyi Festetics-kastély madárparkjába, aminek Gábor a vezetője. Kapcsolatuk a mai napig nagyon szoros, Topi ragaszkodik megmentőjéhez. – A munkám miatt Keszthely és Kalocsa között ingázom. Amikor hazaindulok, Topi mindig ott áll a kapuban. Ha megérkezem és meghallja a hangomat, pattan ki a fészkéből és jön köszönteni – magyarázta Gábor. – Ha szólok neki, hogy indulunk, ugrik ki a vízből. A kocsiban is velem utazik, gyakran kávézni is elkísér.
A hattyú imádja az embereket, ha valaki fotózkodni akar vele, egy helyben áll, amíg el nem készül a kép. Az utóbbi időben kissé megváltozott a viselkedése, ugyanis párjával hét tojáson költenek. Történetük valóságos szappanopera.
– Eredetileg egy vele egyidős gúnárral boronáltam össze Topit, akivel nem jött ki, meg is tépte. A parkban viszont él egy másik feketehattyú-pár. Egyszer nyitva maradt a kapu, és Topi rávetette magát a másik pár gúnárjára, aki három évvel fiatalabb nála. Azóta egy párt alkotnak – mesélte Gábor.
