Forrás: Móricz István
Huszonkét éve rója Budapest utcáit, azóta éli a hajléktalanok könyörtelen életét Bernát Péter. Az 51 éves férfi hosszú évek óta nem ünnepli a karácsonyt.
– Valaha én is szerető családban éltem. Testvérekkel, anyával és apával. Állami gondozott voltam, de másfél éves koromtól már nevelőszülők vigyáztak rám. A sajátjukként szerettek. Én lehettem a harmadik testvér. Fiamnak szólítottak, a családhoz tartoztam. Évtizedek óta nem tudom, mi van velük. Ők azok, akikre karácsonykor mindig gondolok – kezd történetébe Bernát Péter. Az 51 éves férfinak 1994 óta nincs otthona. Elgyötört arcán szomorú, kisfiús tekintet ül.
– Még szinte gyerek voltam, amikor a kapcsolat megszakadt. A katonaság után önálló életet akartam a nagy faluban, Pesten. Lett otthonom, élettársam is. De három hónapra kórházba kerültem, vastagbélműtétem volt, rá egy fél évre a párom meghalt. És ide jutottam…
Ahogy közeleg az ünnep, hidegebbek és magányosabbak a napok. Erről Péter csak könnyek között tud beszélni.
– Az utcán nincs karácsony. Otthon nélkül nincs mit ünnepelni. Szenteste felé kiürülnek az utcák. Elbújik, félrevonul mindenki, magába fordul. Az utolsó, igazán szép ünnepem milyen volt? Családi körben. A véletlennek és a jószándéknak köszönhettem. Aznap volt szenteste, és az utcán összefutottam egy régi ismerősömmel. Kértem pár száz forintot, de ő inkább befogadott. Amíg itt vagy, a család tagja vagy, mondta… Ez 2000-ben volt. Azt a három napot nem felejtem el. Most ötödik napja vagyok szállón. Este hattól lehet menni, de reggel nyolckor már menni kell. Az ételt mindennap ki kell ügyeskednem, mert azt nem adnak. Talán szenteste igen. De másnap kezdődik minden elölről. Ott töltöm az éjszakát, ahol ér… Megyek, míg meg nem fáradok. Sokat gondolok a nevelőszüleimre, talán élnek még. De elutazni nem akarnék hozzájuk. Nem lenne miből… De mégis, mit szólnának? Mivel állnék eléjük? Ez a szatyor a mindenem – mutatja a papucsot és a plédet.
A férfi régóta munkaképtelen, egy baleset miatt háromfelé tört a sarka. Emiatt kap majd hétezer forintot januárban. Karácsonyra külön semmit. Most csak egy kabátot szeretne. Egyetlen melegítőfelsője van. És az este hat óra, amikor nyit a szálló, mindig messze van…
