<p>Suzuki Kimiyoshi húsz éve telepedett le Pécsett a Mecsekoldal egy eldugott dűlőjében. Ma is nagyapja hagyományát követi, Makita Shigekatsu volt az a szamuráj, akinek történetét az Utolsó szamuráj című film dolgozta fel. A 82 éves mester ma karatét és kendzsucut oktat.</p>
Suzuki Kimiyoshi a hagyományos japán kardvívás mestere, vérében van a harcművészet, felmenői között több szamurájt fel tud mutatni. Anyai nagyapja, Makita Shigekatsu a szamuráj társadalom felszámolásakor Hokkaidó szigetére menekült, és hadsereget toborzott a megmaradt harcosokból a császári sereg ellen. A végső tengeri ütközetben csak néhány társával menekült meg. Később a szigeten alapította meg hadművészeti iskoláját, amit ma unokája, Suzuki Kimiyoshi tart életben pécsi edzőtermében.
– Ötéves kisgyermek voltam, amikor elkezdtem a harcművészeti tanulmányomat. Elsőként dzsúdót, majd kendót tanultam – mondta Suzuki Kimiyoshi, aki a hosszú évek alatt mesteri tudássá és tapasztalattá fejlesztette a harcművészetet, amellyel csak egy igazi szamuráj rendelkezik. Ő az egyetlen, aki továbbvitte nagyapja szamurájörökségét.
– A második világháború után az amerikai megszállók betiltották a harcművészeteket, ezért csak titokban gyakorolhattam. Apám híres fotós volt, ezért elvégeztem a tokiói fotóművészeti egyetemet, először fotóriporterként, majd a családi fotóstúdióban dolgoztam, amely ma japán egyik legismertebb hálózata. Suzuki Kimiyoshi fotóművészként került Pécsre a nyolcvanas évek végén, megismerkedett jelenlegi feleségével, és örökre letelepedett a Mecsekoldal egy eldugott házában. Itt tanítja ma is azt a harcművészetet, ami a régi szamurájok öröksége.
A családnak ezért tekintélyes gyűjteménye volt fegyverekből, közel ötven darab, de nagy részük a II. világháborúban kettő kivételével eltűnt. Csak egy wakizashi és egy shirasaya élte túl ezt az időszakot, és ma is a család féltve őrzött kincse. Az egyik kardot Suzuki Kimiyoshi, a másikat bátyja őrzi Japánban.
– Ez egy wakizashi – mutatja a mester féltve őrzött, több mint 300 éves fegyverét, amely valamikor az 1600-as évek végén készült. Ugyanazzal az eljárással és gondossággal, mint a hagyományos szamurájkard, de mivel annál kisebb és a pengéje vékonyabb, így jobb minőségű, mert a kisebb és vékonyabb acélt jobban lehet kovácsolni.
