A magyar néphagyomány tele van babonákkal, melyek átszőtték őseink egész életét. A hiedelmek ott voltak a hétköznapokban és az ünnepeken, így természetesen a karácsony sem volt alóluk kivétel. Az emberiség egyik központi témája a szerelem, a szeretet ünnepén pedig sokan igyekeztek jósolni, esetleg bevonzani a megfelelő párt maguk mellé. Minderre megvoltak a maguk praktikáik, és apró, mindennapi varázslataik. Őszintén hittek a babonák erejében, emiatt borzasztóan komolyan vették őket.
Az alföldön az volt a szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a hajadon lányok mézet vagy cukrot ettek. Úgy gondolták ugyanis, hogyha ez megédesíti a nyelvüket, akkor hamarabb lelnek párra, “magukhoz édesgetik” a férfiakat. Ugyanennél a harangozásnál a lányok három darabot téptek a harang köteléből, amit aztán a hajfonó pántlikájukban hordtak, hogy később ennek köszönhetően farsangkor sok kísérőjük legyen.
Az éjféli misére menet a lányok úgy jósoltak a jövendőbeli párjukkal kapcsolatban, hogy bekötötték egymás szemét, és vakon megérintettek egy cöveket egy kerítés fái közül. Ha a fadarab sima volt és egyenes, akkor a leendőbeli férjük ügyes és leleményes ember lesz, de ha durva és göcsörtös, akkor akkor a férfitől esetlenségre és félszegségre lehetett számítani.
Ha az éjféli misére való harangozásnál a lány befelé söpör a szobában, megérinti az asztalt, valamint tányért és evőeszközt tesz rá, ezt követően pedig egy ingben mezítláb háromszor megkerüli a házat, akkor a szoba ablakán benézve megpillantja a jövendőbelijét.
Ha a hajadon lány mákot darál karácsony napján, akkor hamar férjhez fog menni, de ha vacsora után kimegy a házból és kutyaugatást hall, akkor tudni fogja, hogy abból az irányból fog származni a férje.
Amennyiben a leendő férj foglalkozása érdekelte a lányokat, a dolguk az volt, hogy folyóba mártsák a kezüket. A leendőbelijük foglalkozása annak volt függvénye, hogy mit érint meg először a kezük: ha fát, akkor a férj foglalkozása asztalos lesz, ha ha vas, akkor kovács. Ha bőr volt az első dolog a kezük ügyében, akkor a férj bizonyára a cipészek táborához tartozott.
