Aktuális

Taxiban hagyták a magyar művész Stradivari-csellóját

BLN

Létrehozva: 2016.12.30.

Legalább kétmilliárd forintot ér az a Stradivari-cselló, amit most Várdai István kapott meg határozatlan időre egy rejtélyes német rajongójától.

Máig nem sikerült megfejteni, minek köszönhetik csodás hangjukat a Stradivari-hangszerek. Egyes elméletek szerint Antonio Stradivari egy régi templom gerendáinak fájával dolgozott, de az évgyűrűk vizsgálata ezt nem igazolta. A legendás család által készített 1100 hangszerből mindössze 750 maradt fenn, ebből csupán 65 cselló, értékük ennek megfelelően – de a készítés évétől függően is – igen magas. Várdai István most egy 1673-as Stradivarit kapott egy rejtélyes német mecénástól határozatlan időre.

Az illetőről annyit tudni, a csellót pár hete vásárolta amerikai tulajdonosától, kifejezetten a 31 éves művész számára, akinek nagy rajongója. Várdain kívül eddig egyetlen magyar jutott ilyen hangszerhez, de Starker János még fiatalon, 1948-ban Amerikába költözött, ahol magának vette a csellót. Mint mindegyiknek, ennek a Stradivarinak is saját neve van, ami korábbi tulajdonosaira utal.

A Du Pré–Harrellnek elnevezett csellónak igen kalandos élete volt. Nevét a csodagyereknek tartott, fiatalon elhunyt Jacqueline du Préről kapta, aki váratlan idegrendszeri betegsége miatt volt kénytelen abbahagyni a zenélést. Tőle a hangszert 1985-ben Lynn Harrell amerikai csellista vette meg. Már húsz éve birtokolta, amikor egy este New Yorkban a taxiban hagyta. A becsületes sofőr hiába ment a lakáshoz, Harrell már a rendőrségen ült feljelentést tenni. Amikor végre sikerült eljuttatnia a csellistához, az valódi hála helyett 75 dollárt adott a muzulmán sofőrnek. A sajtó szétszedte a zsugori Harrellt, aki nyilvánosan bocsánatot kért a taxistól.

A nyolcéves kora óta játszó Várdai hangszere ma már több milliárd forintot ér. December 14-én a Zeneakadémán debütált vele, az égbe emelve hangszerét sétált a színpadra. Camille Saint-Saens műveit játszották, nem fukarkodva a kiváló hangokkal, három ráadást is játszott.   

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek