Aktuális

Takarítás közben tudta meg szerelme undorító titkát

Bors

Létrehozva: 2017.01.31.

Mindössze 16 éves volt a Portsmouth városából származó Lorna-May Anslow, amikor a Facebook közreműködésével megismerkedett későbbi barátjával, az akkor 21 éves Joseph Johnsonnal. 

A fiatalok hamar szerelembe, a lány pedig teherbe esett, mindössze négy hónappal a kapcsolatuk kezdete után már várandós volt. Mikor ez kiderült, a fiú édesanyjához költöztek. A lány teljesen odáig volt a Johnsonért:

– Szerelem volt első látásra. Amellett, hogy csodásan nézett ki, kedves volt és elbűvölő. Igazi úriember volt, úgy bánt velem, akár egy királynővel. Azt gondoltam, hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb lány – mondta Anslow a The Sunnak.

Amikor kiderült, hogy várandós, annak ellenére, hogy nagyon szerette barátját, kicsit megrémült. A magzattal komplikációk merültek fel, de szerencsére minden jól alakult, a kicsi egészséges volt és normális ütemben fejlődött. Az aggodalmak megerősítették a lányban az érzést, hogy gyerekre vágyik. Ezt elmondta barátjának is, ahogy azt is, csak akkora szerepet kell vállalnia ebben az egészben, amennyit ő is szeretne. Johnson azt mondta, nem fél, apa akar lenni.

Ebben a megegyezésben folytatták a közös életüket, amikor 16 hetes terhesen a lány úgy döntött, az éppen edzésen lévő szerelme szobájában itt az ideje rendet tenni. Ahogy pakolni kezdett, egy nagy halom iratot talált, amiket gondosan át is nézett. De azt soha nem gondolta volna, hogy a papírhalom alján az vár rá, ami. Szembesülnie kellett azzal, hogy szerelme gyereklányoknak udvarolt korábban. Ennek a gondolatától rosszul lett, hirtelen minden bizonytalanná vált számára, rájött, hogy nem is ismeri igazán, akitől teherbe esett.

Miután visszatért az edzésről, a srác magyarázkodni kezdett, Anslow hinni akart neki, de nagyon ez nehéz volt. Idővel múlt az érzés, próbált a babára koncentrálni és kizárni annak a gondolatát, hogy a születendő gyermeke apja gyerekeknek udvarolt. Mikor megtudták, kislányuk lesz, egy darabig újra minden rendben ment, neveket válogattak, tervezték a jövőt. Egészen addig, míg Johnsonnak meg nem kellett jelennie a bíróságon.

A lány úgy gondolta, támogatja szerelmét, de akkor sem tudta elűzni a gondolatot, hogy Johnson bűnös. Anslow nem ment be a terembe, megvárta az ítéletet a folyóson. Egészen addig reménykedett, amíg a fiú falfehér arccal meg nem jelent előtte, ekkor viszont azonnal tudta, mindennek vége. Johnson bűnös volt, közösségi munkát kellett végezni, valamit 5 évre regisztrálták szexuális bűnözőként.

Nem sokkal ezután Anslow szakított barátjával, úgy érezte, nem veszélyeztetheti a baba életét. Miután életet adott a kislányuknak, megengedte, hogy az apja is lássa. Johnson hiába könyörgött, nem kapott újabb esélyt. A történet ezzel azonban nem ért véget, a kismama legrosszabb álma vált valóra, amikor exe Instagramjának nézegetése közben rájött, megint kamaszlányoknak udvarol. Annyira felkavarták a látottak, hogy azonnal jelentette. A rendőrség az új információk birtokában módosította a büntetését.

Nem sokkal később Anslow megismerkedett egy másik férfival, Conorral, akivel azóta már össze is költöztek és nagy boldogságban együtt nevelik a kislányát.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek