Aktuális

Halálra kínozta az ötéves fiát, mert az ágyba vizelt

Bors

Létrehozva: 2017.02.08.

Halálra kínozta az ötéves fiát, mert az ágyba vizelt

Embertelen kínzásnak vetette alá mostohafiát egy 30 éves francia férfi, amiért az rendszeresen bepisilt éjszaka. Az ötéves gyermeket félmeztelenül, nadrágban és zokniban az éjszaka közepén kiparancsolta a folyópartra, és 3 kilométeren át futtatta, mígnem a fiúcska nem bírta a tempót és meghalt. A megrázó esetről a The Sun számolt be

A kis Yanis Courbot boncolása azonban súlyos ütések, bevérzések nyomait fedezte fel a fején. Az orra eltörött és a vizsgálatok szívrohamot is megállapítottak. Kiderült: míg a fiúcska szaladt, a férfi mindvégig mögötte haladt a Lys folyó partján egy biciklivel, amiről a rendőrség szerint egy fáklyával ütlegelte a gyermek fejét.

A fiú legalább kétszer elesett közben, de a férfit, Julien Massont nem hatotta meg a kicsi könyörgése. Miután a gyerek elesett, a férfi értesítette a rendőröket, akik a fiú anyját, a 23 éves Emilie Inglardot is letartóztatták, mert a hatóság szerint ő is kívánta a fia halálát.

A kisfiút máskor is gyakran bántalmazták, de a nő mindig aszt mondta, csak a kertben játszott, úgy sérült meg. Arra mindig ügyeltek, hogy látható helyen ne legyenek sérülései a gyermeknek, így semmi sem látszott a sebekből, ha fel volt öltözve. A fiú temetésére már az interneten szerveznek gyűjtést.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek