Amrita Shérgil egy indiai férfi és egy magyar operaénekesnő első gyermekeként született még 1913-ban Budapesten. Élete nagy részét itt is töltötte nagybátyjával, Baktay Ervinnel, a kor híres festőjével és írójával. Amritát már gyerekként nagyon érdekelte a festészet és a zene. Olyannyira a szerelme volt a művészeteknek, hogy ötéves korában rávette nagybátyját, tanítsa meg őt is festeni, mert egy nap híresebb művész lesz majd nála.
Azonban a kislány szülei visszautaztak Indiába, Amrita pedig Szimlában egy indiai katolikus iskolába került, ahol főleg vallással foglalkozó órákat tartottak. Nem érezte jól magát, hogy neki a vallással kell foglalkoznia és nem fejezheti ki önmagát az iskolában. Így aztán kilencévesen kicsapták az iskolából, és többet nem is ült vissza a padba.
Rávette szüleit, hogy visszautazhasson Európába, és évekig tanulta a festészet rejtelmeit olasz és francia mesterektől. Kalandos élete egészen a harmincas évekig tartott, amikor is megismerte későbbi férjét, a magyar dr. Egan Viktort, akiről később kiderült, a saját unokatestvére. Vele utazott vissza Indiába, és kezdett el dolgozni első saját kiállításán, Lahoréban. Azonban 1941. decemberében, a kiállítását megelőző estén ismeretlen betegség támadta meg Amritát.
Később kómába esett, majd napokon belül meghalt. Az indiai hatóságok Egant börtönbe akarták zárni, mert azt feltételezték, hogy ő ölte meg a nejét. Ám a II. világháború közbeszólt, és Egant a brit katonák tették rács mögé Magyarországon, azzal indokolva, hogy ő a nemzet ellensége.
Az indiai kormány kijelentette, hogy Amrita képeit nem lehet kivinni az országból, mert nemzeti kincsnek számítanak. Így nincs esély arra, hogy azokat valaha is Magyarországon állítsák ki.
