A MailOnline-on megjelent írás szerint egy ausztrál kisfiút az általános iskolában egy társa zaklatta szexuálisan, a mosdóban fogdosta, a fiú ezt jelentette a tanárainak is, akik azonban nem foglalkoztak az üggyel. A fiú később anyukájának is beszámolt a történtekről, aki azonnal az igazgatóhoz fordult. A „pedagógus” ahelyett, hogy valóban segítségére lett volna a fiúnak, inkább azzal nyugtatta, hogy mivel autista, lényegesen kisebb hatása lesz a vele történteknek.
Az Új-Dél-Walesben élő szülők ugyan felháborodtak, de sokat nem tehettek, kivették a gyereket az iskolából, annak reményében, hogy a fiú gyorsan feldolgozza az új környezetben a vele történteket. Erre azonban a mai napig nem került sor, pedig azóta már három év eltelt, és a fiú ismét iskolát váltott.
A fiú elkezdett bepisilni, nem tudta használni a nyilvános vécéket, folyamatosan rettegett attól, hogy társa megtalálja, ezért gyilkosság és öngyilkosság is megfordult az akkor nyolc éves kisfiú fejében. Egy alkalommal ágyában búcsúüzenetet hagyott, de szerencsére nem vitte véghez végzetes tervét, másik alkalommal pedig régi iskolájában kést találtak nála, amiről azt mondta, hogy azzal előbb társával, majd magával akart végezni.
A hatóságok sem viszonyultak megfelelő módon az esethez, az anya elmondása szerint, mikor egy meghallgatás során fia elmondta, hogy öngyilkos akar lenni, kivette az iskolából, hogy minél több időt tölthessen vele.
– Néhány nappal később kaptam egy levelet, hogy ha nem viszem iskolába a fiam, akkor eljönnek érte, ha pedig nem működök együtt a hatóságokkal, akár el is vehetik tőlem a fiam – mondta megrémülve a háromgyermekes anya, aki a teljes történetet megosztotta a Facebookon, kijelentve, hogy mindenről a rendszer tehet, soha nem lettek volna ennyire megrémülve, ha a zaklatáson átesett gyereket nem hagyták volna magára.
Az ügy úgy került a széles nyilvánosság elé, hogy a gyerek az iskolában egy nyílt levelet írt sorstársainak, vagyis azoknak a gyerekeknek, akik hasonló zaklatáson estek át.
A fiú levele:
„Szia, a nevem (a fiú nevét a vizsgálatok lezárultáig biztosan nem hozzák nyilvánosságra – a szerk.),
tízéves vagyok, és engem is zaklattak szexuálisan, akárcsak téged. Amikor ezen átestem, nagyon sokáig haragudtam.
Elmeséltem a tanáromnak, de nem akart foglalkozni velem. Aztán elmeséltem az anyukámnak, és átestem egy tanácsadói programon.
Bántani akartam magam. Utálom az egészet. Kénytelen voltam iskolát váltani, pedig maradni akartam, de a fiú, aki ezt tette velem, szintén maradt.
Nagyon sajnálom, hogy szomorú vagy. Ugyanazokon az érzéseken estem át, mint te. Az igazgatóm azt mondta, hogy szerencsés vagyok, mert autistaként kevésbé fog fájni a dolog, mint az egészséges embereknek, de én nem érzem szerencsésnek magam.”
