Aktuális

Van, akit nem fertőz meg a HIV-vírus

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.03.08.

Már legalább tív éve ismert, hogy minden századik ember rezisztens, azaz ellenálló az AIDS-szel szemben. Ennek okát nem ismerik az orvosok, de elképzelhető, hogy ez lehet valamikor a gyógyítás egyik útja. 

– Két olyan ember ismert a földgolyón, aki teljesen kigyógyult ebből a betegségből – mondta dr. Szlávik János infektológus. – Az egyik egy kisbaba, akit rögtön a születése után elkezdtek gyógyszeresen kezelni, és egy idő múlva gyakorlatilag eltűnt belőle a vírus. Egyébként az AIDS-es édesanyától született minden harmadik baba lesz fertőzött. Ő is így született, és nála sikerült ezt elérni, a többieknél nem – mondta  a szakember. A másik egy németországi eset. Az illető úgynevezett tünetmentes fertőzött volt, aki szedte a gyógyszert, és jól volt.

– Néhány év múlva leukémiás lett, amiből csontvelő-átültetéssel sikerült kigyógyítani. Az a donor, aki a csontvelőt adta, pont egy genetikai mutáns volt, vagyis olyan, aki nem fertőződik meg, mert a sejtjeibe a vírus nem tud befurakodni. A beteg azóta úgy él, hogy nem szed gyógyszert. Hogy pont ilyen embertől kapott csontvelőt, az egy véletlen műve volt. Valószínű, ha más betegek is kapnának ilyen személytől csontvelőt, akkor ők is meggyógyulnának, de nem ez a megoldás, mert ebbe a műtétbe akár bele is lehet halni. A HIV egy békés betegség, ma már nem halálos, amivel akár száz évig is lehet élni, csak szedni kell a gyógyszert. Az, hogy minden századik ember ellenálló, az sem igaz minden vírusra. Az az érdekes, hogy vannak olyan párok, akik rendszeresen élnek nemi éle­tet, és bár az egyik fertőzött, a másik mégsem kapja el. A kutatókban is felvetődött, hogy hátha itt kellene keresni a megoldást, de ez már a géntechnológia körébe tartozik, és még nem tart ott a tudomány, hogy a HIV-vírus ellen ilyen módszert alkalmazzanak – magyarázta a Borsnak dr. Szlávik János.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek