Forrás: Fortepan
Az első szerelem – gondolom, nem mondok újat – örökké emlékezetes marad. Az első férfit, vagy inkább fiút tényleg nem fogom soha elfelejteni. Már csak azért sem, mert így hívták: Soha. Soha István.
Én budai lány voltam, gimnáziumba a hatvanas évek elején jártam. Akkoriban a szórakozás egyik formája, a fiatalok ismerkedésének legfőbb terepe a tánciskola volt. Ugyan István is budai fiú volt, a Márvány utcában laktak, mégis egy belvárosi műintézményben, Mimi néni híres tánciskolájában ismerkedtünk meg. Ugyan más fiúkkal is táncoltam, de vele a legtöbbet, így lassacskán ő lett az én állandó partnerem, előbb csak a parketten, utána meg a tánciskolán kívül is.
Szerelmünknek a szülők sem álltak útjába, István édesanyja is hamar megkedvelt engem, sokat jártam hozzájuk, mi több, gyakran nyaraltam náluk Ábrahámhegyen, ahol házuk, szőlőjük volt. A Maros utcai presszóban volt a törzshelyünk, ahol zongora és dob mellett lehetett táncolni. Sok gimnazista járt oda, ahogy másik kedvenc helyünkre, a Fiatal Művészek Klubjába is, amit abban az időben egyébként a nagybátyám vezetett.
Mint más fiatalok, természetesen mi is veszekedtünk, ezek egy ideig nem ártottak meg a kapcsolatunknak. Ám amikor egyre hosszabb időre tűnt el kajakozó barátaival, nem egyszer hosszú hetekre, akkor betelt nálam a pohár. Nagyon hiányzott ilyenkor. Végül meguntam az örökös várakozást, és továbbléptem. Pedig István nagyon kérlelt, hogy maradjak vele.
Segítsenek megtalálni!
Később, amikor már neki és nekem is voltak komoly kapcsolataink, találkoztunk még. Jól elbeszélgettünk, de aztán nem történt semmi. Utólag nézve rossz döntést hoztam, mert sajnos a férjemmel való házasság nem sok jót tartogatott, válással végződött. Az az igazság, hogy túl korán találkoztunk, ha érettebb fejjel hoz össze a sors, talán együtt éljük le az életünket.
Szilvia
Első szerelem
