Aktuális

Titkos helyen él az óriásfenyő

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.06.17.

A mamutfenyőkről köztudott, hogy hatalmasra nőnek, így nem is csoda, hogy a világ legmagasabb fái is ezekből a fajtákból kerülnek ki. A jelenlegi csúcstartót Hyperionnak hívják, és az Egyesült Államok egyik büszkesége.

A fenyőt őrületes magassága ellenére csak 2006-ban fedezték fel a Redwood Nemzeti Parkban, pontos helyét azonban a mai napig titokban tartják. Ennek oka egyszerű, a szakemberek félnek attól, hogy az oda özönlő turisták megborítanák a környék biológiai egyensúlyát. Emiatt pedig még ki is pusztulhatna a nevét a görög mitológia egyik titánja, a napot tartó Hüperión után kapó gigász.

A fenyő jelenleg nagyjából 116 méter magas, vagyis húsz centivel nő túl például a magyar Parlamentnél. Az elmúlt évtizedben évente 213 kilóval lett nehezebb. A körülbelül 6-700 éves Hyperionból nagyjából 530 köbméternyi fa lenne kinyerhető, s állítólag amiatt nem nőtt még nagyobbra, mert a tetejét megrongálták a harkályok. Az óriást egyébként emiatt pár évtized múlva lehagyhatja a Paradox nevű fa, amely most 113 méteres, de évente majdnem 19 centivel nő.

Bár hazánkban is áll több mamutfenyő, ezek átlagosan mindössze 30– 50 méter magasak.

A legvastagabb fa egy 12 méter kerületű csomoros fekete nyár. Százéves, a gemenci erdőben él.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek