Egy kis Szabolcs megyei faluból, Petneházáról vágott neki a világnak 1963-ban egy magyar család. Azt hitték, sosem térnek vissza. Elizabeth Kovach még csak 13 éves volt, amikor szüleivel Kanadába vándoroltak. Hogy némi hazai ízt is magával csempésszen, két szelet csokit vágott zsebre. Mire új hazájukba értek, mindkettő elolvadt. Elizabeth a családjával Winnipegben eresztett gyökeret, de már kislányként tudta, felnőttként is magyarként fog élni. A hétköznapokban is ragaszkodik mindenhez, ami magyar: lángost, töltött káposztát és csirkepaprikást készít, hollóházi porcelánt őriz nagy becsben, és bizony barackpálinkát is főz.
– A kanadaiak kedvesek voltak, de nem értették, miért ragaszkodunk ennyire a hagyományokhoz, a magyar kultúrához. Ezt először a szüleim sem értették – magyarázza a helyi lapnak, a Winnipeg Free Pressnek a ma már 67 éves asszony, aki büszke kanadainak is tartja magát. Elizabethnek ma már felnőtt lánya van, Liz, aki kiválóan beszél magyarul és néptáncol is. Nagyot néztek a helybéliek, amikor kamaszként azért szegődött el egy hentesüzletbe, hogy a fizetését népviseletre, magyar zenei CD-re költhesse.
Mint az édesanya kiemeli, rengeteget segített nekik a Folklorama nevű kulturális fesztivál, ahol saját pavilont működtetnek évről évre. Először csak '89-ben merészkedtek vissza Magyarországra. – Minibuszt akartam bérelni, de egy férfi elzavart, hogy nőként biztos nem tudnék egy ilyet elvezetni. Sejtése sem volt, hogy Kanadában én kombájnokat vezettem! – nevet fel Elizabeth. A '90-es évekre már rengeteg magyart ismertek meg Winnipegben. – Döbbenetes élmény volt, mikor a magyar pavilonunknál egy nő sírva szólalt meg, hogy tízezer kilométert kellett utaznia, hogy a kultúrájával találkozhasson – idézi fel Elizabeth, akit nemrég még Magyar Arany Kereszttel is kitüntettek munkájáért.
