Tizenkét évvel a halála után állítottak márvány síremléket a helyi temetőben a harmincnyolc évig szociális otthonban élő Frühwirt Ferencnek. Mindenki Ferkója 71 éves korában hunyt el. A jobaháziak ennyi idő után sem feledkeztek meg róla. Mindenszentekkor a falu szinte valamennyi lakója gyertyát gyújt a sírjánál.
– Az a fakeret, amit a temetésénél a sírjához készítettek, ennyi idő alatt elkorhadt – mondta a Borsnak Tóth Istvánné, a szociális otthon dolgozója.
– Nagyszerű ember volt, igényelte a szeretetet, de mindenkinek adott is a sajátjából. Rengeteget dolgozott az otthonban. Ellátta a kertet, behordta a zöldséget, etette a disznókat. Ellésnél éjszakára is az ólaknál maradt. Télen a házak elől eltakarította a havat, és ha végigment a falun és látta, hogy valahol építkeznek, akkor beállt dolgozni. Sehol nem gondozottként kezelték, hanem abszolút egyenrangúnak. A kocsmában körégyűltek, húsvétkor, ha elment locsolni, leültették, kínálták, etették, itatták – emlékezett Tóth Istvánné.
Az asszony ötlete volt, hogy méltó emléket állítsanak Ferkónak. Az otthon nyugdíjas és aktív dolgozói, s a falubeliek, összesen ötvennégyen adták össze a szükséges nyolcvanezer forintot. Hozzájárultak volna még többen, de nem volt rá szükség. A gránit fedlapot az intézmény egykori gondnokának családja adományozta, így csak a munkadíjat kellett kifizetni. A síremléket Maros Károly esperes, plébános szentelte fel.
