Aktuális

60 év után derült ki, hogy a barátságnál sokkal szorosabb a kötelék a két férfi között

Bors

Létrehozva: 2017.12.27.

60 év után derült ki, hogy a barátságnál sokkal szorosabb a kötelék a két férfi között

Igazi karácsonyi csodát élt meg két hawaii férfi, akik már 60 éve barátok. Kiderült ugyanis, hogy nem csak barátok, hanem testvérek is.

Alan Robinson és Walter Macfarlane is a hawaii Oahuban született és nőtt fel, az iskolában ismerkedtek meg, és a mai napig szoros barátság köti össze őket. A két férfi – akik között 15 hónap korkülönbség van – ugyanakkor csak most tudta meg, hogy egymás fivérei is. 

Eddig mindez azért maradhatott titokban, mert Macfarlane nem ismerte az édesapját, Robinsont pedig születése után örökbe fogadták. 

Robinson a KHON2-nek nyilatkozva azt mondta: Volt egy öcsém, akit 19 éves korában elvesztetten, így sose volt unokaöcsém, -húgom. Azt hittem, sose derül ki, hogy ki az édesanyám.”

Macfarlane közben önállóan elkezdett kutakodni édesapja után, DNS-tesztet is csináltatott magán, hogy egy családkereséssel foglalkozó honlap segítségével nyomára bukkanhasson. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy nagy a hasonlóság Macfarlane és egy bizonyos Robi737 becenevű felhasználó között.

Robi Robinson beceneve a 737 pedig abból jött hogy az Aloha Airlines 737-es gépeinek volt a pilótája. Rögtön fel is hívta barátját Mcfarlane, és kiderült, ugyanaz az édesanyjuk.

„Mindent elsöprő érzés volt, és még mindig az. Nem is tudom, fel tudom-e valaha dolgozni” – mondta Robinson a tévécsatornának, majd hozzátette: „ez volt a legjobb karácsonyi ajándék, amit valaha is el tudtam képzelni”.

(via Metro)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek