Aktuális

Beszélőfa várja a gyerekeket Debrecenben

T. G.

Létrehozva: 2017.12.01.

A hideg idő beköszöntével sem kell lemondani a hétvégi kirándulásokról. Most a nagyobb városokat érdemes felkeresni, ahol kül- és beltéri programok közül választhatunk.

Forrás: MTI

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt színes szórakozási lehetőséget kínál Debrecen. Hazánk egykori fővárosában a református nagytemplomban lifttel lehet felmenni a harangtoronyig, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik az egész városra. A történelmi épületek között sétálva pedig megtapasztalhatjuk, hogy milyen különlegesen nyugodt atmoszférát áraszt Debrecen.

A gyerekes családok másik nagy kedvence a Nagyerdő, ahová annak idején a református gimnáziumban tanító Csokonai Vitéz Mihály vitte a tanítványait. A park többek között a bárral, mászófallal, kilátóval csábító víztornyot, a világszínvonalú játszóteret, az állatkertet, az éttermeket, a hoteleket, valamint a gyógy- és mediterrán élményfürdőt foglalja magában.

A Nagyerdőtől néhány kilométerre található a 2015-ben nyílt és azóta folyamatosan bővülő Kerekerdő Élménypark, melynek mesejelenetei a Grimm- és Walt Disney-mesék tematikájára épültek. A kaland-, a drótkötélpálya, a vízibicikli és az elvarázsolt vár mellett a beszélőfa is várja az oda látogató gyerekeket. Az él­ményparkban programokban sincs hiány, de­cember 6-tól 17-ig a színpadon a Grincs karácsonyi cirkuszfesztivál elevenedik meg.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek