Aktuális

A haláltól mentett meg két amerikai kutyát Tornóczky Anita

R. K.

Létrehozva: 2018.01.02.

Első látásra szerelembe esett egy halálra ítélt kaliforniai kutyával Tornóczky Anita. A habilitációs kutyakiképző és állatmentő ősszel járt az Egyesült Államokban. – Október közepén egy tengerentúli barátom küldött egy fotót egy pitbull fajtájú ebről. Néhány nap múlva el akarták altatni, mert tüdőgyulladása volt, és gyakorlatilag majdhogynem süket is – kezdte a Borsnak Anita. – Azonnal elhatároztuk, hogy meg fogjuk menteni, így pénzt gyűjtöttünk, hogy elkerülhessen a sintértelepről.

Anita november közepén találkozott először a Chad névre hallgató, körülbelül tíz hónapos kannal, amikor a világhírű kutyatréner, Cesar Millan Los Angeles-i tréningjén vett részt.

– Együtt végeztük Chaddel a feladatokat. Már az első pillanatban tudtam, hogy haza fogom hozni Magyarországra. Szerelem volt első látásra, sok időt töltöttem vele, rengeteget sétáltunk. Mikor Cesar megtudta, hogy mit tervezek, nevetve azt mondta, hogy teljesen megbolondultam, de ettől függetlenül abszolút megértette, hogy megkedveltem – mondta.

Anita három héttel később repült vissza Chadért és testvéréért, Bradért, akire hasonló sors várt volna. Utóbbit az egyik állatszerető barátja fogadta örökbe. A köztes idő alatt minden szükséges dokumentumot és oltást elintéztek a kint élő állatbarátok, hogy átkelhessenek az óceánon az ebek.

– Egy repüléshez alkalmas, nagy kutyaboxra is szükségem volt, hiszen csak ebben szállíthattam őket. Kalandos, másfél napos repülőutunk volt hazafelé, de most már Chad is a család tagja a másik hat kutyámmal egyetemben. Mivel majdhogynem süket, jelekkel kommunikálok vele. Egy kedves, játékos és rendkívül türelmes kutyusról van szó. Elsőre talán ôrültségnek hangozhat, hogy hazahoztam, de ritka az ilyen összhang, és nem is került sokba. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült őt megmentenem, és a falkám is örömmel befogadta – summázta.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek