<p>Még Nysa autókkal szállította betegeket a rendszerváltás előtt, később több bányarobbanásnál irányította a mentési munkákat. Négy évtized után, 61 évesen intett búcsút szeretett hivatásának.</p>
Belány Ferenc annak ellenére lett mentős, hogy a középiskolai gombaismereti szakkörből akkor állt fel, amikor elkezdték tanulni, hogyan kell meghánytatni a gombamérgezett beteget. Később az emberek megmentésére tette fel az életét, eleinte betegszállítóként vitte a betegeket a jó öreg lengyel gyártmányú Nysa autókkal.
– Ezekben az autókban még a zöldséges sem volt hajlandó krumplit szállítani – kezdte nevetve a Borsnak Ferenc.
– Rázott, nyáron elviselhetetlen hőség volt benne, télen megfagytunk. A felszerelés és az ellátás viszont már akkor is nyugati szintű volt – mesélte, később viszont már mentőápolóként vonult. – Az első esetemkor egy közúti balesethez riasztottak, egy ismerősöm esett el motorral, és kulcscsonttörést szenvedett. Volt bennem miatta egy kis lámpaláz – vallotta be utólag.
Ferenc 1983-ban már mentésirányító volt a 37 bányász halálát okozó márkushegyi bányarobbanáskor, de a helyszínen irányította a mentést a 11 áldozattal járó 88-as lencsehegyi bányarobbanásnál. Rengeteg tragédia első számú tanúja volt.
– Régen mindenki az autója tetején hordta Ausztriából a Gorenje ládákat a régi M1-es autópályán. Mindennaposak voltak a balesetek. Ráadásul megszégyenítő fizetésért dolgoztunk. Aki azt mondja, hogy a fizetésért mentőzik, az hazudik – mondta Ferenc. – Mindig történt valami, ami lökést adott. 25 évvel ezelőtt az alsó szomszédból felrohant hozzánk egy hölgy, hogy a férje elájult. Klinikai halott volt, a rohamkocsi kiérkezéséig én végeztem az újraélesztést. A férfit pár hónapja láttam sétálni az utcán – mesélte Ferenc, akinek utolsó 24 órás műszakja november 26-án különösen ért véget.
– Megszólalt a szignál, hogy esethez kell menni. Beültem az autóba, de egyedül voltam, csodálkoztam is, hol maradnak a többiek. Majd rádión keresztül bejelentkezett a megye valamennyi mentőállomása, és elköszöntek tőlem. Akkor éreztem: megérte ez a 42 év – mondta meghatottan.
