Aktuális

Fél évszázad után láthatta egymást újra a két jó barát

R. K.

Létrehozva: 2018.03.17.

Csodával határos módon öt évtized elteltével újra egymásra talált két egykori barát. László és Endre az internet segítségének köszönhetően futottak újra össze, majd együtt nosztalgiáztak a régi szép időkről.

Talán már egyikőjük sem hitt benne, hogy egyszer még találkoznak, de mégis sikerült: a nyolcvanhoz közeledő Tóth László és a vele egykorú Balassa Endre 50 év elteltével újra összefutott egymással. – 1957-től kezdve együtt laktunk egy római-parti lakásban. Túlzás nélkül állítható, hogy a legjobb barátok voltunk – mesélte a Borsnak László.

– Mindketten villanyszerelők lettünk, éveket húz­tunk le együtt a Jégszínház dolgozójaként. Elmentünk katonának, majd 1962-ben megszakadt a kapcsolatunk. Egyszer még találkoztunk 1968 végén, azóta viszont hiába kerestük, nem találtuk egymást – újságolta.

László unokái elhatározták, hogy meglepik a nagypapát a 80. születésnapjára azzal, hogy felkeresik a régi jó barátot. A Facebookon egy felhívást tettek közzé, amely olyan jól sikerült, hogy már idő előtt, egy hét alatt eljutott az üzenet a címzetthez.

– Már régóta kerestem Lászlót, de hiába hívtam fel minden szentendrei számot, a nyomát se leltem – mondta lapunknak az Érden élő Endre. – Egy korábbi kolléganőm azonban nemrégiben eljuttatta hozzám az interneten keringő felhívást. Először el sem hittem, hogy ő az. Rögvest fel is vettük a kapcsolatot, és néhány napja meg is látogattuk őket a feleségemmel. Jókat beszélgettünk, rengeteget sztoriztunk a régi szép időkről. Megbeszéltük, hogy rendszeresen találkozni fogunk, hiszen egy barátság 50 év szünet után sem szakadhat meg – tette hozzá lelkesen. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek