Felejthetetlen élmény volt látni Béres Ilonát Ionesco: A székek című darabjának elemző próbáján. A nemzet művésze Kossuth- és Jászai-díjas nem fogad el minden felajánlott szerepet, erre azonban mégis igent mondott.
Ragyogóan néz ki.
Ezért már érdemes volt bejönni.
Izgalmas látni, hogyan születik a darab.
Tetszett? Örülök neki. Ritka, hogy erre hagynak időt. Általában csak összeolvassuk a darabot, utána irány a színpad. Jó, hasznos dolognak tartom, hogy a rendező, Szabó K. István ilyen elemző próbát tart. Az Öregember szerepében Fodor Tamás lesz a partnerem. Nagyon örültem, mert még sosem dolgoztunk együtt, csak egyszer egy rádiójátékban. A Cseresznyéskertben testvérek voltunk.
Milyen darab A székek?
Izgalmas. Százezer évvel ezelőtt, még huszonéves koromban, Párizsban láttam először az előadást egy pici színházban. Csodálatos volt. Ionesco egészen különleges szerző.
Egy huszonéves nőnek teljesen mást jelent ez a darab, ami az öregedésről, az elmúlásról, a meghalásról szól. Most…
…most? Amikor közel vagyok ahhoz, hogy én is lecsurogjak. Természetesen most mást jelent. De mást jelentett volna, ha középkorúan játszhatom el. Akkor az is izgatna, hogy mit fogalmazok másképp. Szeretem az élményeket újra és újra megélni. Mostanában ráértem, otthon voltam, és újraolvastam olyan könyveket, amelyeket fiatalon szerettem.
Például?
Nyáron elindult bennem a vágyakozás, mondtam az uramnak, annyira elolvasnám újra a Háború és békét. De sehogy sem találtam a könyvespolcomon, így hát a férjem elment egy antikváriumba, és én éjszakánként olvashattam. Nagyon nagy élmény volt, teljesen mást jelentett, mint huszonéves koromban. Utána megnéztem a BBC-féle sorozatban. Atyaúristen! Tudom, hogy világsiker, de nekem akkor sem lehet zanzásítani Tolsztojt.
Meséljen még az utazásairól!
Huszonévesen jártam először Párizsban a barátnőmmel, Keleti Évával, a fotóművésszel. Csórók voltunk, fiatalok. Mindent akartunk nézni, látni. Aztán Berlinben voltam a filmfesztiválon, amikor úgynevezett filmsztár voltam. De ott nem volt ám szabadság. Rengeteg kötött program volt, többnyire gyárlátogatás. Első este megkérdezték, van-e valami kívánságom. Mondtam, hogy szeretnék elmenni a Berliner Ensemble-be, és megnézni a híres Brecht-darabot, az Állítsátok meg Arturo Uit! Szerencsés voltam, mert Ekkehard Schall játszotta, aki történetesen Brecht veje volt. Akkor jöttem rá, hogy engem borzasztó rosszul tanítottak itthon, mert a brechti színház, az elidegenítés nagy divat volt ám itthon is. Erre ott vagyok Berlinben, és látok egy igazi, autentikus Brecht-előadást. Ekkehard Schall sírt, zokogott, tökéletes átéléssel, mint egy klasszikus színész, de aztán kilépett a szerepből, mintha azt mondta volna: ezt láttátok, ez volt a színház, ez meg én vagyok, a színész. Ha én beülök egy színházba, akkor a színészre vagyok kíváncsi, az emberre, a személyiségére. Azt, ahogyan megnyitja magát a nézők előtt. Egy embert szeretnék ott látni. Azt, hogy elzárom magam, és úgy csinálok, mintha, az engem nem érdekel. Ionesco is azért érdekel, mert egy végigélt élet utolsó szakaszában vagyunk, a halál előtti utolsó pillanatokban, egy apokaliptikus világban.
Láthatóan összhangban vannak a rendezővel.
Nagyon nagy élmény ezzel a fiatalemberrel együtt dolgozni, gyakorlatilag miatta vállaltam el a munkát. Amikor felkért a színház, mondtam, hogy szeretném a rendezőt megismerni. Leültünk egy eszpresszóba, és azt éreztem, hogy egyformán gondolkodunk a színházról. Rögtön igent mondtam. Pedig évek óta az a legkedvesebb mondatom, hogy: köszönöm szépen, én ezt most nem szeretném. Megkínáltak már mindenfélével, de csak azért nem megyek színpadra, hogy jelen legyek… Akkor inkább Tolsztojt olvasok otthon. Ha valami nem érdekel, nem csinálom. Nem akarok már csillogni-villogni. Nincs abban nekem már semmi érdekes. De ez az előadás boldogság.
Arra nem válaszolt, hogy milyen most találkozni A székekkel?
Édesem! Hát búcsúzom én is az élettől, a pályától. Hetvenhatodik évemben vagyok, semmi szomorúság nincs bennem, nem erről van szó. Mindazt a tapasztalatot és megélt életet, ami mögöttem van, ha szerencsém lesz, akkor fel tudom használni ebben a színdarabban. Látod, ez pokolian érdekel.
Életút
1940-es évek
Budapesten, 1942. június 4-én születik.
1950-es, 60-as évek
Tizennégy évesen, a KISZ Központi Művészegyüttesében kezdi a színjátszást, majd diplomázik a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Osztálytársa volt Halász Judit és Szegedi Erika. A diplomaosztó másnapján hozzámegy első férjéhez, akitől később Bessenyei Ferenc miatt válik el. Debrecenbe szerződik, majd a Madáchhoz, aztán a Nemzetihez. Az Egy szerelem három éjszakája 1967-es forgatásán méltatlan helyzetbe hozták, amiért beperelte a Magyar Filmgyártó Vállalatot. Nyert, de huszonöt évig nem hívták filmezni.
1970-2000
Ismét férjhez megy 1973-ban, s a mai napig együtt él második férjével. Visszamegy a Nemzetibe, majd a Pesti Magyar Színház tagja lesz. Jászai- és Kossuth-díjat kap.
2010-től napjainkig
Az elsők közt választották 2014-ben a nemzet művészei közé. Lukács Margit és Sulyok Mária utódaként emlegetik.
